2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Még 334 millió dinár nagyberuházásokra

Újabb öt nyilvános pályázatot írt ki a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, ezúttal a közlekedési infrastruktúra, a vízellátás és vízvédelem, a helyi és regionális gazdaságfejlesztés, az általános oktatás területét, valamint a sportéletet érintő projektumok finanszírozására, illetve társfinanszírozására. Összesen 334.000 000,00 dinár a pályázatokon elnyerhető összeg.
A vajdasági helyi önkormányzatoknak a közlekedési infrastruktúra fejlesztését elősegítő projektumaira 120.000.000,00 dinárt szántak. Az önkormányzatok új utak építésére és a régiek megjavítására igényelhetnek pályázati eszközöket.
Sportfejlesztési célokra a most kiírt pályázatban 95.000.000,00 dinárt irányoztak elő. Ez az összeg sportobjektumok építésére, valamint a Vajdaság területén köztulajdonban levő sportlétesítmények bővítésére, felújítására, rendbe tételére szolgál, beleértve az iskolai tornatermeket is.
Az általános oktatás és nevelés színvonalának javítását és hatékonyságának növelését célzó projektumokra a Nagyberuházási Igazgatóság 63.000.000,00 dinárt különített el. Ebből finanszírozná teljes egészében vagy részben a vajdasági általános iskolák építését, újjáépítését, javítását.
A helyi önkormányzatoknak lehetővé teszik azt is, hogy pályázat útján szerezzenek pénzt a vízvezeték építésére, bővítésére vagy felújítására, illetve a szennyvíz elvezetésének megoldására. Az ilyen projektumok finanszírozására kiírt pályázat nyerteseinek összesen 21.000.000,00 dinárt folyósíthatnak a tartományi eszközökből.
Pályázati pénzek odaítélésével segíti a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság a helyi és regionális gazdaságfejlesztést is. A cél a kis és közepes vállalatok támogatása és a foglalkoztatás növelése. Az önkormányzatok üzleti infrastrukturális, valamint idegenforgalmi projektumok finanszírozására pályázhatnak.
Mind az öt pályázatra 2018. július 4-én 16.00 óráig lehet jelentkezni. A további részleteket megtalálhatják a Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság és a tartományi kormány honlapján. A címek: www.kapitalnaulaganja.vojvodina.gov.rs és www.vojvodina.gov.rs.