2024. április 19., péntek

Nyár a könyvtárban

Egész hetes ingyenes gyermekfoglalkozás zajlik a Kishegyesi Könyvtárban

A Kishegyesi Könyvtár és a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete második alkalommal szervez kreatív nyári tábort gyerekek számára. A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén már nem négy-, hanem ötnapos a foglalkozás, amely hétfőn kezdődött és pénteken fog véget érni – mondta el lapunknak Kecskés Tünde könyvtáros, az esemény egyik szervezője.

Buli a könyvtár udvarában (Lakatos János felvétele)

Buli a könyvtár udvarában (Lakatos János felvétele)

– Tavaly nagyon jól sikerült a nyári táborunk, épp ezért az idén egy plusz nappal bővült. Már tavaly is az iskola befejezését követő héten kezdődött a foglalkozás, és az idén is így történt. Ez alkalommal is nagyon nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, már nagyon várták a gyerekek és a szülők is. Ismét túljelentkezés volt, 25-ös létszámban állapodtunk meg, de végül 30-ra kellett növelnünk. Azokat a gyerekeket, akik lemaradtak a jelentkezésről, a pénteki foglalkozás kárpótolhatja némileg. Akkor egy szabadtéri programot fogunk tartani, és a férőhely nem gond, mint a benti foglalkozásoknál. Ez gyakorlatilag egy nyílt nap lesz, amikor a cserkészek rendeznek nekünk izgalmas programot, és ide minden érdeklődő gyereket várunk – mondta el a szervező, majd arról is szólt, hogy ez alkalommal is úgy állították össze a tábor programját, hogy minden nap más és izgalmas legyen.

– Az idén is mindennap tematikus és izgalmas neveket kaptak. Hétfő volt a Hawaii hétfő, amikor házi készítésű gyurmából és tojásoskartonból készítettünk háromdimenziós akváriumot. Emellett cipősdobozokból csináltunk csocsóasztalokat, s ezekkel a későbbiek során játszhatnak majd a gyerekek. Kupak kedden kupakokból és PET palackokból készítettünk különféle tárgyakat, pl. repülőt, rakétát, madáretetőt stb. Ez a szórakozás mellett az újrahasznosítás fontosságára is felhívta a gyerekek figyelmét. Szerkesztő szerdán vendégül láttuk a Solymosy Könyvesházat. A könyv születése címmel tartottak előadást a gyerekeknek, valamint ajándék könyvekkel lepték meg őket. Természetesen saját kis füzetet is készítettünk, a borítót buborékfestéssel díszítettük, a bele való lapokat magunk vágtuk ki, majd összetűzték. Csecsebecse csütörtökön különböző izgalmas dolgokból készítettek képet. Festés helyet az előre megrajzolt kontúrvonalak közét rizsával, babbal, kukoricával stb. töltötték ki. A zárónap a Piknik péntek nevet kapta, és a cserkészek lesznek a vendégeink, akik különböző kültéri játékokkal készülnek. Tavaly ennek a napnak volt a legnagyobb sikere, és úgy gondolom, hogy ez az idén is így lesz – számolt be Kecskés.

A foglalkozások a résztvevők számára ingyenesek, a szervezők uzsonnáról, valamint üdítőről gondoskodtak a gyerekeknek. A kreatív foglalkozások mellett mindennap tartanak kinti játékokat is, amit a gyerekek nagyon élveznek. Az egész hetes rendezvényt támogatta a kishegyesi önkormányzat, a kishegyesi helyi közösség, a Solymosy Könyvesház, az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület, a Komunál Közvállalat és a kishegyesi katolikus egyházközösség.