2024. április 19., péntek
KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLAT

EMNP: Szerzett jogok kerülhetnek veszélybe

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) álláspontja szerint szerzett jogokat veszélyeztet a közigazgatási törvénykönyvnek a román képviselőház asztalán levő változata.

A párt álláspontját Soós Sándor alelnök ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Soós Sándor kijelentette: a Kolozs megyei magyarság mintegy fele él olyan településen, amelyen a korábbi közigazgatási törvény elfogadásakor érvényes népszámlálási adatok szerint a húszszázalékos küszöbérték fölött volt, de azóta a küszöb alá csökkent a magyarság aránya. Ezeknek a településeknek a magyar közösségei immár nem lesznek jogosultak a kétnyelvű feliratozásra és az anyanyelvhasználatra az önkormányzati hivatalokban.

Hozzátette: az új törvénykönyvnek a szenátus által elfogadott változata nem tartalmaz olyan kitételt, mely szerint a szerzett jogok érvényben maradnak. Ezt annál is inkább furcsának találta, mert a szerzett jogok érvényben tartását még a törvénytervezetet véleményező román külügyminisztérium is kérte.

Az EMNP alelnöke érthetetlennek tartotta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miért mondott le arról a korábban bejelentett szándékáról, hogy csökkentse a jelenlegi húsz százalékról azt az etnikai küszöbértéket, amely fölött nyelvi jogok illetik meg a kisebbségeket.

A politikus elismerte, hogy a készülő törvénynek pozitív vonatkozásai is vannak. Ezek közé sorolta, hogy a többnyelvű feliratozást kiterjeszti az utcanevekre is, hogy a prefektusi hivatalok számára is előírja a készülő jogszabály a kisebbségek nyelvén történő kommunikációt, valamint azt, hogy a 20 százalékos küszöb alatt is biztosíthatók a nyelvi jogok, ha az érintett önkormányzat ezt fontosnak tartja.

Az MTI kérdésére Soós Sándor kijelentette: az EMNP, nem lévén jelen a román törvényhozásban, csak annyit tehet, hogy a közvélemény elé tárja az általa észlelt hiányosságokat, és bízik benne, hogy a parlamenti csoporttal rendelkező RMDSZ-hez is eljutnak az észrevételei. A politikus úgy vélte: az RMDSZ jó alkupozícióban van, hisz a koalíciónak szüksége van a szavazataira, ezért többet érhetne el, mint amennyit eddig sikerült a készülő törvénybe beiktatni.

A közigazgatási törvénycsomagot a román parlament felsőháza elfogadta, a tervezet alsóházi végszavazására várhatóan a jövő héten kerül sor. (MTI)

RMDSZ: Új jogokkal egészül ki a közigazgatási kódex

A szenátusban múlt héten megszavazott változathoz képest újabb anyanyelvhasználati jogokkal egészítette ki az új román közigazgatási kódex tervezetét a jogszabály előkészítésével foglalkozó parlamenti különbizottság – tudatta csütörtöki hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A párt hírlevele rámutatott: a szenátusban már megszavazott 70 módosító javaslat mindegyikét a képviselőházi szavazást megelőző bizottsági munkálatok során is megőrizték a törvény szövegében, ezeket egészítette ki most a bizottság az anyanyelvhasználatra vonatkozóan újabb módosításokkal.

„A félreértelmezések és esetleges viták elkerülése végett leszögeztük, hogy az új közigazgatási törvénykönyv hatályba lépése előtt érvényes jogszabályok által előírt anyanyelvhasználati jogokat nem lehet visszavonni. Ugyanakkor sikerült olyan rendelkezéseket is bevinnünk a jogszabály szövegébe, amelyek biztosabb alapokra helyezik ezek betartását” – idézte a hírlevél Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőt, aki az RMDSZ képviseletében vesz részt a különbizottság munkájában.

Az RMDSZ javaslatára a kódex tervezete előírja a nemzetközi egyezmények és szerződések betartását is a közigazgatási intézmények és alkalmazottaik számára.

„Ez azért fontos, mert először jelenik meg törvényes előírásban, hogy a közintézményeknek olyan egyezményeket is figyelembe kell venniük tevékenységük végzése során, mint például a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája és a kisebbségvédelmi keretegyezmény” – magyarázta a frakcióvezető.