2024. április 19., péntek

Százezerre nő a családi pótlék

Július elsejétől az elsőszülött gyermek után 100 ezer dináros egyszeri támogatás jár

Július 1-jétől emelkedik a családi támogatás összege, így az első gyermek születését az állam 100 ezer dinárral támogatja majd, ugyanakkor növekszik a második, a harmadik és a negyedik gyermek után járó támogatás összege is – jelentette be Zoran Đorđević munkaügyi, szociális védelmi miniszter  ma, a parlament nyolcadik rendkívüli ülésén. Hozzátette, a családtámogatást szabályozó törvény módosításával már nem lesz feltétel az adókötelezettség törlesztése, vagyis minden anya jogosul erre a támogatásra.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője hozzászólva a családtámogatásról szóló törvényhez, üdvözölte azokat a módosítások, miszerint az elsőszülött gyermek után az állami költségvetésből 100 ezer dináros egyszeri támogatást különítenek el, a második gyermek után 24 hónapon keresztül havi 10 ezer dinárt fizetnek ki, a harmadik és a negyedik gyermekről az állam 10 éven keresztül tartó juttatással támogatja a többgyermekes családokat (a harmadik gyermek után egymillió 440 ezer, a negyedik gyermek után 2 millió 160 ezer dinárt különítenek el az állami költségvetésből). A képviselő rámutatott arra is, hogy azok a gyerekek, akik 2017. december 25-e és 2018. június 30-a között születnek, a családtámogatás összegét a második, harmadik és a negyedik gyermek esetében összehangolják majd az új törvényrendelkezéssel.

Kovács pozitívnak értékelte, hogy új feltételeket határoztak meg a törvényben annak kapcsán, kik azok, akik jogot formálhatnak erre a pénzbeli támogatásra. A feltételek között szerepel a kötelező oltás is. Mint mondta, erre szükség volt, hiszen hosszú évek után újra felütötte fejét a kanyarójárvány.

A VMSZ képviselője kitért az idénymunkákkal foglalkozó törvényre is. Kiemelte, 2017-ben több mint 570 ezer személy valósított meg meghatározott időszakra vonatkozó munkakört, több mint ötven százalékuk, csaknem kétharmaduk a mezőgazdaságban dolgozott. Jelentős hányadukat a munkaadók azonban nem jelentik be, így a szezonmunkások sokszor nem rendelkeznek sem egészségügyi, sem  szociális biztosítással. Kovács Elvira üdvözölte az idénymunkások könnyített úton történő bejelentésének és kijelentésének lehetőségét elektronikus úton. Hozzátette, bár a törvényjavaslat sürgős eljárásban van, mégis sokáig tartott a kidolgozása, amikor horvátországi és magyarországi modelleket vettek igénybe.

A miniszternek ugyanakkor felvetette a mezőgazdasági nyugdíjalap összegének módosítási igényét. Rámutatott arra, hogy a nyugdíjalap kötelezettségét a mezőgazdasági földterület nagyságához és a megvalósított jövedelem összegéhez kellene igazítani, igazságtalannak nevezte, hogy ugyanakkora összeg illeti a kis és nagy termelőt is.

A képviselők napirendjén szerepel a külföldön ideiglenes munkát vállaló munkások védelméről szóló törvény is, ennek kapcsán Zoran Đorđević arra mutatott rá, több esetben megtörtént, hogy a külföldi munkára toborzó ügynökségek csak formailag tesznek eleget a törvény előírásainak, és a külföldön foglalkoztatottak nem rendelkeznek semmilyen biztosítással ott-tartózkodásuk ideje alatt. Az új törvényt úgy alkották meg, hogy eleget tegyen a munkaerőpiac követelményeinek, ugyanakkor a minisztérium és az illetékes felügyelőségek követni tudják, hány állampolgár tartózkodik és milyen feltételek mellett külföldön, hogy ennek megfelelően tudjon reagálni is.

A képviselők egységesítve a napirenden szereplő törvényjavaslatokat, általános vitát folytatnak többek között a háborús emlékművekről, valamint a külföldiek alkalmazásáról szóló, illetve a munkaperek békés úton történő rendezésével foglalkozó törvényről, és több, a katonai szolgálatukat töltő személyek jogaival foglalkozó törvényjavaslatról is.