Holnaptól a gyermekes családok támogatásáról és a foglalkoztatásról

A parlament megszavazta a nemzeti tanácsokról és a kisebbségi jogok védelméről szóló törvényeket

mh

2018. június 20., 21:02

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Köztársasági Képviselőház ma megszavazta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, amivel bizonyos hatáskörök, amelyeket 2014-ben elvitatott az Alkotmánybíróság, átfogalmazva, pontosítva újra a törvénybe kerültek, egyes hatáskörök kibővültek, az eddig szerzett jogok pedig megmaradtak. Az anyakönyvi kivonatokról szóló törvény megszavazásával pedig a kisebbségek önkéntes alapon bejegyeztethetik az anyakönyvbe a nemzetiségüket.

Fotó: nspm.rs

Fotó: nspm.rs

A parlament kilenc törvényjavaslatról döntött, ezek között a már említettek mellett szerepel a nemzeti kisebbségek jogainak védelméről, az államigazgatásról, az önkormányzatokról, az állami ügynökségekről, valamint a bennük dolgozók fizetéséről szóló törvény is. Elfogadták a hivatalos használatban levő nyelvekről szóló törvényt, amely szerint már a helyi közösségek szintjén is lehet kisebbségi nyelv hivatalos nyelv, még akkor is, ha az adott kisebbség az egész önkormányzat területén nem éri el az összlakosság nemzeti összetételének 15 százalékát, csak az adott helyi közösségben. Ilyen helyzet legtöbbször a szórványtelepüléseken alakul ki.

Maja Gojković házelnök 157 képviselő kérésére holnapra hívta össze a parlament nyolcadik, rendkívüli ülését. Ezen a képviselők napirendjén többek között szerepelni fog a háborús emlékművekről szóló törvény, az idénymunkával foglalkozó törvény, a külföldiek alkalmazásáról szóló törvény, illetve a külföldön ideiglenes munkát vállalók védelméről szóló törvény is. Vitát folytatnak a gyermekes családok megsegítéséről szóló törvényről, valamint a munkaperek békés úton történő rendezésével foglalkozó törvényről, illetve több katonai törvény is szerepel majd a napirenden.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége