2024. március 28., csütörtök

Tárgyalóasztalon marad az eltűntek kérdése

Aleksandar Vučić hamarosan különmegbízottat nevez ki

Két évvel az úgynevezett szabadkai határozat aláírását követően Aleksandar Vučić, köztársasági elnök Belgrádban Ivica Vrkićtyel, Kolinda Grabar Kitarović, horvát államfő különleges megbízottjával találkozott és értékelte az elmúlt 24 hónapban megtett lépéseket. Vrkić a horvát államfő kabinetjében a kilencvenes évek fegyveres összecsapásaiban és háborús történéseiben eltűntek kérdéséért felelős, emellett pedig Eszék polgármesterének a tisztségét tölti be.

A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a két ország közötti nyitott kérdések lajstromában az egyik legfontosabb az eltűntek sorsának a megválaszolása. Mint azt Vučić kifejtette, az ehhez hasonló kérdések megválaszolása civilizációs feladata úgy Szerbiának, mint Horvátországnak. A szerb államfő bejelentette, hogy hamarosan kinevezi saját különmegbízottját, aki szintén az eltűntek kérdésével lesz megbízva és együttműködik majd az illetékes horvátországi állami bizottsággal.

Vrkić hiszi, hogy miután a két országnak sikerül feltárnia az eltűntek és a meggyilkoltak sorsát, a két ország közötti kapcsolatok érdemben válnak jobbá. Ez a téma biztosan továbbra is tárgyalóasztalon marad, emelte ki Vrkić.

Aleksandar Vučić – akkor kormányalakító minőségében – és Kolinda Grabar Kitarović 2016. június 21-én Szabadkán írták alá a hatpontos határozatot, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy jobbá teszik a kisebbségvédelmet országaikban, megállapodnak az országhatárokról és a jogutódlás kérdéséről, valamint feltárják az 1990-es években eltűntek, illetve meggyilkoltak sorsát. A felek akkor kifejtették: „Személyesen vállaltak felelősséget a két ország közötti kapcsolatok jobbá tételéért”. A határozat aláírását megelőzően a felek Dályában az ottani szerb kisebbség képviselőivel, Tavankúton pedig a horvát kisebbség képviselőivel találkoztak, elmondásuk szerint azzal a céllal, hogy első kézből tájékozódjanak a kisebbségek legégetőbb problémáiról.