2024. április 19., péntek

Esőnap után színes kavalkád

Zentán a hétvégén rendezték meg a Tiszavirág Fesztivált

Ember tervez, Isten végez – tartja a bibliai eredetű mondás, s ezt pénteken este a Tiszavirág Fesztivál szervezői is megérezhették a bőrükön, amikor is a városra lezúduló, késő esti órákig tartó eső miatt kénytelenek voltak lefújni az idei rendezvénysorozat első napjára tervezett programokat.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

Márpedig a Zentai Fúvószenekar fesztiválnyitó hangversenyére is elég sokan összegyűltek a város Tisza-parti sétányán. A fúvósoknak még sikerült eljátszaniuk a repertoárjukat, de ezután bekövetkezett az, amitől minden szabadtéri rendezvény szervezője retteg, s ami szétzavarta a fesztiválozókat, és pontot tett az e(l)sőnapi bulizás végére.

Szombaton délelőtt a Tiszavirág nemzetközi regatta idejére kajakozók lepték el a szőke folyó partját, ugyanebben az időben rendezték meg a hagyományos retró horgászversenyt is.

Szerencsére ezen a napon az égiek kegyesek voltak a szervezőkhöz és a bulizni kívánókhoz, így már a késő délutáni órákban benépesedett a fesztivál helyszíne. A jóféle borok kedvelői számos vajdasági borász kínálatából válogathattak, a kirakodóvásáron a helyi és környékbeli kézművesek kínálták portékáikat, a zentai méhészek egyesületének pultjánál pedig finomabbnál finomabb mézet is vásárolhattak, illetve kóstolhattak a járókelők. Ugyanitt a „klasszikus” méztermékek mellett az egyik zentai méhész mustármézzel is előrukkolt. Ezt a fajta mézet az idén pörgették először környékünkön – mesélte Kovács József méhész. A mustárméz ritkán és nehezen gyűjthető mézfajta. Igazi kis unikum.

A szombat esti forgatag keretében bor- és sajtkóstolót is tartottak. A vállalkozó kedvűek saját ízlelőbimbóikra hagyatkozva választhatták ki, hogy mely borhoz milyen sajt illik leginkább. Ezenkívül a fesztivál borát is kihirdették. Az idén a Dibonis borászat zentai csata emlékére készített bora aratta le a babért.

Természetesen az idén sem maradt el a zentai hajó- és csónaktulajdonosok igencsak látványos fáklyás felvonulása, a fesztivál zenei részében pedig először Szerda Árpád egyszemélyes zenekara adta meg az alaphangulatot, majd a Chimney Shitters zenekar folytatta a bemelegítést a Bestbeat Beatles-emlékzenekar koncertje előtt.

A Tiszavirág Fesztivált hat évvel ezelőtt álmodta meg Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete, alapvetően azért, hogy a város idegenforgalmának a fellendítése mellett a zentai vállalkozók a fesztivál által egyfajta közvetett bevételhez jussanak – nyilatkozta lapunknak Kosiczky András, a rendezvény egyik szervezője, aki elmondta azt is, hogy a jól bevált programok mellett minden évben újításokra is törekednek.

A rendezvénysorozatot vasárnap este az Inke & Trailer belgrádi duó akusztikus koncertje zárta.