2024. április 20., szombat

Ma kezdődik a Ch-ART!

Csókán az idén is megrendezik a nyári színházi fesztivált

A rendezvénysorozat első napján, a Művelődési Ház előcsarnokában, ma öt órai kezdettel az egyházaskéri festőtábor alkotásait bemutató kiállítás megnyitójával veszi kezdetét az idei rendezvénysorozat. Ezt követően pedig a nyári színpadon a hivatalos megnyitóra is sor kerül, amelyet a zentai Flamenco Táncklub mazsorettjeinek a fellépése követ. A június 22-éig tartó rendezvény első napján este hat órakor Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin Mátyás király igazsága című zenés, irodalmi előadását tekintheti meg a nagyérdemű, negyed kilenckor pedig Jelica Brestovac Mi marad a lelkesedés után című szerb nyelven előadott színdarabot tekinthetik meg a Thália szerelmesei.
Június 20-án, szerdán délután fél ötkor a nyári színpadon az adai Jancsi bohóc Bábszínház Többet ésszel, mint erővel című, magyar nyelven előadott bábjátékával kedveskednek a legkisebbeknek, este hat órakor pedig az újvidéki Vilin Konjić Gyermekszínház Erdei zenekar című előadása következik szerb nyelven. Este hét órakor a Tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör Sóvirág vegyes kórusának fellépését tekinthetik meg a népdalkedvelők, de a műsor keretében fellépnek a helybéli Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Kék cinkék irodalmi csoportjának a tagjai is. A szerdai napot a pálmajori (Banatsko Karađorđevo) Jovica Delić színjátszó csoport Ne igraj na Engleze című előadása zárja.
Június 21-én, csütörtökön este hat órakor a Művelődési Ház színpadán a nagykikindai Lane társulat A dzsungel könyve című gyermekszínházi előadását mutatják be, háromnegyed hétkor pedig a nyári színpadon a torontálvásárhelyi (Debeljača) Moša Pijade Általános Iskola diákjai mutatkoznak be, ezután pedig a nagykikindai VMPE gyermekszínházi társulatának a Színházi rögtönzések című előadását nézhetik meg a csókaiak. Este negyed kilenckor az úgyszintén nagykikindai József Attila színtársulat Bányavirág című előadása zárja a napot.
Június 22-én, a rendezvénysorozat utolsó napján este öt órakor a hódegyházi (Jazovo) Lila akác Magyar Művelődési Egyesület néprajzi kiállítását tekintheti meg a nagyérdemű, ezt követően pedig a helybéli Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Jégvirág és Barna gesztenye citeracsoportja lép fel a művelődési ház nyári színpadán. Este hatkor a tiszaszentmiklósi Piros tulipán Művelődési Egyesület tagjai adnak elő dél-alföldi táncokat, utánuk pedig a csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület férfikórusának a fellépését tekintheti meg a nagyérdemű. Este fél hatkor a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány asszonykórusa, és a bordányi Borostyán dalkör mutatkozik be a csókaiak előtt, a fesztivált pedig a csókai Dankó Pista Egyesület tagjainak és vendégeinek a fellépése zárja. Eső esetén a szabadtéri előadásokat a színházteremben tartják meg.