2024. március 28., csütörtök

Az étel közösséget teremt

Bemutatták a Paskó atya kottája és konyhája című interjúkötetet
Paskó Csaba az új könyvvel

Paskó Csaba az új könyvvel

Vasárnap este zenés műsorral egybekötött könyvbemutatón mutatták be Simon Erika Paskó atya kottája és konyhája című interjúkötetét a városháza dísztermében. Az új könyv májusban jelent meg Budapesten, az érdeklődők a Keresztény Könyvhéten is megismerkedhettek a kiadvánnyal. A könyvbemutatón Paskó Csaba mesélt a közönségnek az interjúkötet megjelenésének körülményeiről, a gasztronómia és a zene iránt érzett szenvedélyéről, valamint arról, hogyan használja fel a gasztronómiát közösségépítő tevékenységre.
– A gasztronómia nemcsak a templomot, a templomi közösséget, hanem családokat tart össze. Azokban a családokban, ahol van idejük az asztal megterítésére, a család tagjai találnak időt arra, hogy együtt leüljenek az asztal mellé, ami ünnepi pillanatokat teremt, a melegség, a meghittség is megjelenik. Az étellel tehát nemcsak az étvágyunkat csillapítsuk, nem csupán az ösztönünket elégítsük ki, hanem az étel közösséget is teremt – mondta Paskó Csaba.
A könyvbemutatón jelen volt Marlene Dietrich iparművész is, aki elmondta, hogy Paskó Csabával huszonöt évvel ezelőtt, a Képes Ifjúság újságírójaként találkozott először, és azóta is sokszor együttműködnek, több kiállítást is együtt szerveztek.
A könyvbemutatót a szabadkai zeneiskola növendékeinek komolyzenei koncertje tette színesebbé. A koncerten fellépett a 14 éves Balázs-Piri Soma ifjú szegedi zongorista is, aki a magyar közmédia tehetségkutató versenyén saját korcsoportjának győztese lett. Az est folyamán többek között felcsendültek Mozart, Joseph Haydn és Frédéric Chopin szerzeményei.