2.
Hogy a kudarc, amivel életünk folyamán számtalanszor szembesülünk, milyen negatív és kellemetlen jelenség, arról vallanak a szinonimaszótárban található kifejezések is. A „bukás, krach, összeomlás, fiaskó, csőd, balsiker, sikertelenség”, valamint az ezekhez csatlakoztatható „kiábrándulás, csalódás, pofára esés, illúzióvesztés” kifejezéseink arról tanúskodnak, hogy kerülendő dologról van szó, annak ellenére, hogy nem tudunk előle elmenekülni, mert valahol, valamikor lesz olyan dolog, amit nem tudunk teljesíteni, amiben nem tudunk sikert elérni, megéljük azt az állapotot, élményt, amikor nem érjük el a kitűzött vagy az elfogadható célt. Ilyenkor sokszor megszégyenültnek érezzük magunkat, amit nagyon nehezen tudunk megélni és feldolgozni.
Amikor a kudarcélménnyel foglalkozunk, rájövünk arra is, hogy vannak olyanok is, akik az első döbbenet után ebben a kellemetlen dologban egyfajta kihívást látnak, és nem jelent számukra olyan nagy terhet. Azt is tudjuk, hogy a kudarc jelensége, illetve az, hogyan éljük meg, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan küzdünk meg vele, hogy kihívást jelent-e, vagy bénító élményt, nagymértékben függ az egyén környezetében lévő személyek reakciójától, valamint attól is, hogy kisgyermekkortól kezdve kialakul-e az önbizalom, a pozitív énkép.
Rengeteget lendíthet a kudarctűrő képesség fejlődésében, ha már nagyon korán odafigyelünk arra, hogy a gyereknek olyan feladatokat adjunk – mind a családban, mind az óvodában, iskolában –, amelyeket el tud végezni, vagyis amelyek a képességeinek megfelelőek. Arra is oda kell figyelni ilyenkor, hogy visszajelzést kapjon tőlünk, pontosabban pozitív visszajelzést kapjon, mert így alakul ki a kompetencia érzése: „Igenis meg tudom csinálni!” A kompetencia érzése számtalan dolognak az alapja, egyfajta „szerszámként”, „eszközként” is felfogható, mert ezen alapul sok minden az életben, de elsősorban a tanulásban és a viselkedésben, hisz a kompetencia érzése „az önértékelésben és a belsőleg vezérelt viselkedésszabályozás kontrollfunkcióiban (teljesítménymotiváció, sikerorientáció) tükröződik”. (Ir.: F. Várkonyi Zs.: Tájékozottság és kompetencia. Bp., 1978. Kulcsár Zs.: Korai személyiségfejlődés és énfunkciók. Bp., 1996.) A kompetencia jelentése hatáskör, illetékesség, hozzáértés, alkalmasság, képesség.
A kompetenciaérzés mellett a kudarctűrő képesség is nélkülözhetetlen a tanuláshoz. A kudarctűrő képesség az a jelenség, hogy az egyén el tudja fogadni, hogy valami nem sikerül elsőre, hogy be tudja látni és elfogadja, hogy az ember hibázhat, hogy ne veszítse el a türelmét, ne adja fel a próbálkozást rögtön. Meg kell tanulni, hogy a hibázás a tanulás útja, ami persze sokszor nagyon nehéz feladatnak bizonyul. Azt is tudjuk már, hogy a kudarctűrés a személyiség érettségi tényezője is. És lényeges, hogy kialakítható, fejleszthető a gyermeknél, de nagyon át kell gondolnunk viselkedésünket a mindennapi életben, mert a szülői „minta” maradandóan bevésődik a gyermek viselkedéstárába, amit az bizonyít, hogy számtalanszor a saját viselkedésünket látjuk viszont. Nem várhatjuk el a gyerektől, hogy másként reagáljon, ha mi magunk kiabálással, káromkodással, ajtócsapkodással stb. vezetjük le a kudarccal járó feszültséget. Azt is át kell gondolni, hogy hogyan reagálunk a gyermekünk kudarcára, mert ez is nagyon fontos visszajelzés a számára. Fontos, hogy ne közvetítsük gyermekünk felé azt, hogy tőle csak tökéletességet várunk el. Arra is nagyon oda kell figyelni, hogy ne mindig másban, a körülményekben keresse, keressük mi magunk is a kudarca okát.
A kudarctűrő képesség fejlesztésében kezdetben olyan helyzeteket, lehetőségeket kell teremteni, hogy a gyermek biztonságos környezetben tapasztalhassa meg a kudarc nagyon is keserű érzését. Ez a helyzet pedig a játékhelyzet. Ezáltal segíthetjük gyermekünket azzal, hogy azt hangsúlyozzuk, ő akkor is jó, akkor is szerethető és főleg elfogadható, ha kudarcot vall.
Monostori Mária összegyűjtötte azokat a tevékenységeket, amelyekkel fejleszthető a kudarctűrés, és két csoportba osztotta őket. Az első csoportba a játékok, a másodikba a tanulságos történetek tartoznak. A játékok csoportja széles körű, mert a társasjátékok, a fejlesztő játékok, az egymás elleni, valamint a csapatjátékok is ide tartoznak, és egyaránt jól beépíthetőek a gyermeki tevékenységek közé, megadva a változatos helyzet- és gyakorlási lehetőséget. Monostori Mária tanácsa, hogy a társasjátékok esetében fontos együttérezni a másikkal, ha veszített, és ne veszítsünk szándékosan a gyerek ellen, hanem tanítsuk meg győzni. Segíteni kell abban, hogy megtanulja kiértékelni, mit tanulhat belőle, és a nyerő stratégiákat is meg kell tanítani nekik. A fejlesztő játékok esetében, amelyek egyedül, illetve együtt is játszhatóak, elsősorban arra adhatunk magyarázatot, hogy hogyan játszható jobban a játék, míg a csapatjátékok esetében egy megküzdő stratégiát sajátíthat el a gyerek, mert közösen nem fáj úgy a vereség. Semmi esetre sem szabad a gyermeket ezekben a játékokban győzelmünk esetén megalázni.
A tanulságos történetek csoportját sem szabad kihagyni a nevelő-fejlesztő eszköztárunkból, mert ezekből is megküzdési stratégiákat kap a gyerek: látja, hogy mással is történik hasonló, és rájön, hogy nem csak ő egyedül a világon a „szerencsétlen”, vannak mások is, és megtanulja levonni a tanulságot, miszerint az okos ember más kárán tanul. Ebbe az eszköztárba tartoznak a tanmesék, mint amilyenek a Moha bácsi meséi, vagy a különféle történetek, filmek, bibliai történetek, illetve az idézetek is.
Használni kell ezeket a módszereket, és fejleszteni gyermekeink kudarctűrő képességét, mert ezzel az életre készítjük fel, arra, hogy megfeleljen a modern élet elvárásainak az élethosszig tartó tanulásban, a tudás és a munkája minőségének ellenőrzésében és értékelésében, a versenyképességben, az önérvényesítésben stb. – hogy boldog, elégedett emberként tudja megélni életét.
Forrás: Monostori Mária: A kudarctűrő képesség fejlesztése, ppt-előadás, www.lelekvedo.hu/
