A tavasz és a nyár a szemlék időszaka. Nincs ez másként a népzene és néptánc világában sem. A nemrégiben megtartott Kőketáncon kiemelt arany minősítéssel jutalmazott temerini Recefice csoport sem pihen. Zajlanak a próbák, készülnek a következő fellépésre.
A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesületben a Recefice csoport próbáján a csoportvezetővel, Lukács Imrével beszélgettünk.
– A Kőketáncon három temerini csoport lépett fel. A legkisebbek a Tücskök-bogarak csoport, ők kanizsai gyermekjátékokat adtak elő, Lukács Fodor Valéria a csoportvezetőjük. Az első, második és harmadik osztályos gyerekek alkotják a Recefice csoportot. Ők dél-alföldi táncokat jártak, és őket értékelte kiemelt arannyal a zsűri. A legidősebb általános iskolás csoportunk a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik osztályos tanulókból áll, ők galgamenti táncokat mutattak be. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, példát vehetnének róluk az idősebbek is, olyan szépen táncoltak. Ez a féléves munkájuk koronája. Büszkék vagyunk a díjra, amelyet kaptak.
A különféle vajdasági néptáncvetélkedőkön, mint amilyen Kőketánc is, egyre több kis néptáncost lehet számlálni. Fontos a magyar kultúra művelése, és erre egyre több szülő ébred rá:
– A magyar zenei anyanyelvünk megőrzése ugyanolyan fontos, mint az, hogy megtanulunk írni és olvasni. Az óvodások azokat az énekeket és játékokat tanulják, amelyeket a mi szüleink, nagyszüleink is énekeltek és játszottak. Ez a hagyomány továbbvitele és őrzése. Ezért jelentős az, hogy ennyi gyerek jön össze és táncol. Azért vannak ennyien, mert jó ezt csinálni. Aki egyszer belekóstol, az nem tudja abbahagyni. A gyerekek eljönnek próbára, és bár megizzadunk mi ott vastagon, a végén szeretik és tisztelik azt, hogy megtanultak valamit, és meg tudták mutatni magukat a színpadon. Mi pedig örülünk, hogy szebbé tehetjük a gyermekéveiket. Ők a jövő. A néptánc nem olyan, mint a mai divatzenék, ahol a sötétben a hangos zenénél egymás mellett állunk szótlanul. Itt kapcsolattartási rendszerek vannak. Meg kell fogni a lányok kezét, derekát, vállát, és egymás szemébe kell nézni. Örömmel látom, hogy egyre több néptáncost lehet számlálni. Régen ennek a törtrésze volt azoknak az embereknek a száma, akik a néptánccal valamilyen módon napi kapcsolatban álltak.
Temerinben hosszú évek óta hagyománya van a népzenének és a néptáncnak. A csoportvezető a régi időkre visszaemlékezve elmondta, egyedülálló volt az, ami Temerinben zajlott:
– A 80-as, 90-es években rendszeresen, kéthetente voltak táncháztalálkozók Temerinben. Mozgalmunk akkor szinte egyedülálló volt a Kárpát-medencében. Magyarországon is tudtak a temerini rendezvénysorozatról. Az, hogy több mint tíz évig állandóan, minden második csütörtökön táncház legyen, csak a budapesti Molnár utcában, illetve az Almássy téri szabadidőközpontban, valamint itt, Temerinben volt gyakorlat. Akkoriban a pénz elértéktelenedése miatt nem volt értelme a részvételért díjat kérni. A belépő minden esetben egy dió, krumpli vagy hagyma volt, amiből később a színházban főzni tudtunk valamit. Ettől függetlenül a hangulat mindig nagyszerű volt, rengeteg magyar fiatal jött el és táncolt együtt. Mindennek ellenére a lassan negyvenéves táncházmozgalmunk után Temerinben még mindig találkozom olyan emberekkel, akik nem tudják, hogy van néptánccsoport a városunkban. Elképesztő, de úgy látszik, jobban kell egymásra figyelnünk.
A mindennapokban egyre inkább jelen lévő probléma az elvándorlás, amit a művelődési egyesületek különösen megéreznek. De Temerinben rászoktak az emberek, és élik ezt a világot:
– Temerinben sok olyan szülő hozza el a gyerekeit próbákra, aki valamikor maga is táncolt. A műsoraink telt házasak, jön a közönség. Hetven gyerek mellett ez nem is annyira meglepő. Mindig szeretném felhívni azok figyelmét is, akik eddig még nem tekintették meg a fellépéseinket. Jöjjenek el, nézzék meg, nem fognak csalódni. A mi gyerekeink táncolnak. Kevés az olyan magyar ember Temerinben, akinek valamilyen módon ne lenne ismeretsége, kapcsolata legalább egy gyermekkel. Érdemes ezeket a gyerekeket megnézni. Itt a szülőkkel együtt hatalmas munka folyik, kezdve az utazásokkal a viseletek beszerzéséig. A szülőktől is nagy odaadás az, hogy hetente kétszer elhozzák a gyerekeket próbára. Fontos a gyerekeknek megismerni a magyar zenei-mozgás anyanyelvüket, a néptáncot.
Gyerekek a néptáncról
A Kőketáncon kiemelt arany minősítéssel jutalmazott Recefice tánccsoport próbájára látogattunk el, ahol a gyerekek nevetve és ujjongva játszottak, énekeltek és táncoltak együtt. Az ifjú néptáncosokat a táncról, a próbákról és a fellépésekről kérdeztük.
A kilencéves Sriván Sára hat éve néptáncol. Mint megtudtuk tőle, már egyáltalán nem izgul a fellépések előtt, és nem volt ez másként a Kőketáncon sem:
– Szeretem a néptáncot. Rengeteg barátot szereztem, sokat táncoltam, énekeltem, és ez nekem mind jólesett. Szeretem a Kőketáncot, mert szeretek ott fellépni. Annak örültem, hogy Imre bácsi megdicsért minket, és ajánlotta a nagyoknak is, hogy ugyanolyan lelkesek legyenek, mint mi, kicsik.
Csernyák Veronika tízéves, és már hat éve néptáncol:
– Sok új lépést tanulunk, és megéri a fáradságot, mert most is felléptünk, méghozzá zsűri előtt, és jó volt idáig eljutni és előttük táncolni. Jól éreztem magam a Kőketáncon, a legjobban az tetszett, hogy együtt lehettünk a nagyokkal és a kisebbekkel is.
Tóth Vilmos öt éve táncol, kilencéves, nagyon szereti a néptáncot, és örül, hogy megtanulta:
– A tánc egy szórakozás, és nagyon jó, hogy megtanultunk táncolni. Azért szeretek a Kőketáncon fellépni, mert utazunk, és mert nagyon szép a színpad. A legjobban az tetszett, amikor a lányok az utolsó dalukat, a Fürdik a kácsa kezdetű dalt énekelték, mert akkor már alig vártam, hogy mi is bemenjünk.
Bújdosó Anabella, Varga Laura és Kalapáti Alex is a Recefice néptáncos csapat tagjai:
– Szeretjük a próbákat, mert izgalmasakat táncolunk, sokat gyakorolunk, és ki is fáradunk. Jó volt a Kőketánc, a fellépés volt a legjobb benne.
Mondovics Dávid szerint a Kőketánc legjobb része az volt, hogy mindannyian együtt lehettek:
– Nagyon örültem a díjnak, jó volt, hogy kiemelt aranyat kaptunk.
A kilencéves Utcai Angéla a sok új lépés miatt szereti a néptáncot:
– Régen is jártam az órákra, aztán kihagytam egy évet, és most újra táncolok. Sok új lépést tanulunk, játszunk, és sok új barátot szerzünk. Nagyon szeretem. Legközelebb Péterrévén fogunk fellépni, ahol már tavaly is jártunk. Nagyon jó volt, sokat kézműveskedtünk. Komppal átmentünk Bánátba is, érdekes volt.
A nyolcéves Gombár Réka a testvérének, Viktornak köszönhetően kezdett el néptáncolni:
– Viktor már korábban járt ide néptáncra, szerettem nézni, amikor táncol, és így tetszett meg nekem is. Nagyon szeretek néptáncolni. Nem izgulok fellépés előtt, szeretek a Kőketáncon fellépni. Nagyon jó volt, amikor megkaptuk a díjat, nagyon megörültem, és azt hiszem, hogy a többiek is. Van sok kedvenc népdalom, mint a Szegedi halastó vagy az Egyszer voltam nálatok.
Hornyík Tamara nyolcéves:
– Nagyon jó volt fellépni a Kőketáncon. A legjobban az tetszett, amikor felléptünk, és amikor táncoltuk a cifrát. A Szegedi halastó dallal kezdtünk, az volt a legjobb.
A hétéves Parókai Maja és a kilencéves Gergely Regina sok új barátot szerezett:
– Nagyon jó, hogy ilyen sokan táncolunk és játszunk együtt. Ki is szoktunk fáradni. Szeretjük, jó a hangulat. A Kőketáncon az volt a legjobb, amikor megnyertük a díjat.
Tóth Roland a sokféle csapó és pörgés miatt kedveli a táncot:
– Van benne sűrű csapó meg sok más is. Nem először voltam ám a Kőketáncon, voltam már egyszer. Szeretek ott lenni, mert jó a társaság, és azért, mert ki van nyitva az ablak, és kinézhetünk rajta. A legjobban a fellépés tetszett, és az, amikor megnyertük a díjat. Szerintem nagyon jót táncoltunk. Várom, hogy menjünk Péterrévére, mert szeretem, ha kirándulunk. Mindenhol fellépnék, ahol megnéznek.
