2024. március 28., csütörtök

Könyvünnep volt Zentán

Hét könyvkiadó mutatkozott be tegnap a piactéren

Aki pénteken délelőtt a zentai piactéren esetleg eltévesztette az egymás mellett levő két ajtót, megtörténhetett, hogy a tejcsarnok helyett a Rin-Tin-Tinbe lépett be, de így sem járt rosszul, legfeljebb nem testi, hanem szellemi táplálékhoz jutott a vendéglő teraszán.

Fotó: Fodor István

Fotó: Fodor István

A piac sarkában több asztalt könyvek foglaltak el, a vendéglő kerthelyiségében pedig írókkal lehetett találkozni. Második alkalommal szervezte meg ugyanis a piactéren a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a zEtna hathatós támogatásával az Ünnepi Könyvhét vajdasági zárórendezvényét Légyott a könyvvel elnevezéssel.

A kerthelyiségben néhány óra alatt hét könyvkiadó, illetve könyvkiadással is foglalkozó intézmény mutatta be legújabb kiadványait: a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a szabadkai Életjel, a Magyar Szó szerkesztősége, a zentai Történelmi Levéltár, az újvidéki Forum Könyvkiadó és a zEtna Könyvkiadó. Másfél tucatnyi könyvről beszéltek a szerzők – hangulatos történeteket is fölelevenítve –, rövid interjúk készültek írókkal-költőkkel, tudományos könyvek szerzőivel a sokfajta kötetről. S bár azt hihetnénk, hogy szegényes a könyvkiadásunk, ezúttal is az derült ki, hogy nem állunk szűkében új könyvekkel.

Ugyanezt hatványozottan bizonyították a kiadóknak a piacon fölkínált könyvei, ahol már nemcsak a legújabb köteteket árusították, hanem a korábban megjelenteket is. Volt is szép számban vásárló, hiszen nem könnyen tud könyvhöz jutni mostanság az olvasó, Zentán például hosszú ideje nincs könyvesbolt, ahol egy helyen kínálnák az itthoni vagy éppen a külföldi kiadványokat is.

A tegnapi rendezvény némileg ilyen tekintetben is kárpótolta az olvasni szerető közönséget.