2024. április 20., szombat
EURÓPAI FILMEK FESZTIVÁLJA, PALICS

Jubilál a filmfesztivál

Július 14-e és 20-a között kerül megrendezésre a 25. palicsi filmfesztivál. A rendezvény élén új fesztiváltanács áll, az új elnök Dušan Kovačević dráma- és forgatókönyvíró, alelnöke pedig Đorđe Kaćanski filmes szakember. A fesztiváltanácsban rajtuk kívül helyet foglal majd Miroslav Mogorović, Nenad Dukić és Neil Young angol filmkritikus is. Dušan Kovačević a minapi belgrádi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy immár 40 éve foglalkozik filmmel, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy átlássa a filmkészítés körülményeit. Radoslav Zelenović, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy az idén az előző évekhez képest jobb anyagi körülmények között készül a fesztivál, az előkészületek javában tartanak, hogy az idei, jubileumi rendezvény is magas színvonalú legyen.

Az idén az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján 12 szekcióban több mint 100 film kerül bemutatásra.

A Lifka Sándor-díjat az európai filmekhez való kiemelkedő hozzájárulásáért Rade Šerbedžija, a térség egyik legjelentősebb színésze nyerte el.
A legfontosabb szekciók/programrészek az idén is a Párhuzamok és ütközések, az Új Magyar Film, az Európai Fiatal Szellem, az Underground Spirit és a Best of Europe 2017, a Válogatás a Lifka Sándor-díjasok filmjeiből, emellett visszatér a programok közé a Klasszikusok a téren, tehát ismét lesznek vetítések Szabadka főterén. A Fekete-tenger térségéből, mint például a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválról, is érkeznek alkotások.

A program mintegy 80 százalékban már elkészült, Zelenović kiemelte, hogy dolgozni kell még azon, hogy a rendezvény méltó legyen a jubileumhoz. Ilija Tatić, a szabadkai Szabadegyetem igazgatója elmondta, hogy az idén minden olyan kísérőprogramot be szeretnének pótolni, amelyek az előző évben pénzügyi problémák miatt elmaradtak. Az idén a fesztivál 24,4 millió dinárt kapott a műsor megszervezésére, így a jubileumi programot koncertek, könyvbemutatók, kiállítások és kerekasztal-beszélgetések is követik.
A szervezők szeretnék, ha a fesztivál csatlakozhatna a hat legjobb nemzetközi fesztiválhoz, ezért más európai városok munkatársaival is felvették a kapcsolatot, és együtt dolgoznak az idei rendezvényen. A részletes programokat, és a vetítésre kerülő filmek listáját július elején teszik közzé.

Olasz alkotópárosé az Underground Spirit-díj
A 25. Palicsi Filmfesztiváljának Underground Spirit díját a rendező páros, Tizza Covi és Rainer Frimmel kapta meg. A díjat 2008-ban hozták létre, és a független film területén végzett kiemelkedő munkáért, valamint a filmnyelv egyedülálló megközelítéséért nyerhetik el a rendezők olyan filmekért, amelyek túlmutatnak a filmipar domináns trendjein.

Az olasz rendező és forgatókönyvíró Tizza Covi és Rainer Frimmel osztrák rendező és fotográfus 1996 óta dolgozik együtt. Saját filmgyártó cégük, a Venti Film 2002-ben alakult. Az első játékfilmjük, a La Pivellina több mint 130 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt a világ szinte minden táján, és számos nemzetközi díjat is elnyert. A legújabb játékfilmjük, a Mister Universo egy cirkuszi oroszlán edzőjének életét követi, először a Locarno Filmfesztiválon mutatták be 2016-ban, majd az Europa Cinema Label, és Fipresci-díjat is nyert, továbbá az Extra Value-díjat is elnyerte a bécsi Viennale Fesztiválon. A szerzőpáros jelenleg egy új dokumentumfilmen dolgozik. Az Underground Spirit-díjat a 25. Európai Filmek Palicsi Fesztiváljának ideje alatt vehetik majd át, a díjért folyó válogatáson pedig hasonló, kivételes szerzők filmjei közül válogatott a zsűri.