2024. április 20., szombat

Megismétlődik a tavalyi döntő

Szerdán este került sor a Szuperliga-rájátszás mérkőzéseinek visszavágójára. Az első körben a férfiak és a nők mezőnyében sem keltettek meglepetést a csapatok, s ezúttal is minden a papírforma szerint alakult. A férfiaknál a Crvena zvezda ezúttal Nagybecskerekre látogatott, s bár a kezdeti lendület után megtorpantak, végül 4:2 arányban győzedelmeskedtek. Érdekesség, hogy az Ada–Banat visszavágó elmaradt, a jegyzőkönyv szerint a hazai csapat nem tudta biztosítani a mérkőzéshez szükséges körülményeket, így a Banat játék nélkül jutott döntőbe. A női Szuperliga újvidéki összecsapásán ezúttal a Pannónia volt a pályaválasztó, de újra a Novi Sad örülhetett. A kisszámú közönség érdekes párosításokat láthatott, Makszuti (Novi Sad) és Vejnović (Pannónia) újra ötszettest játszottak, a győzelemnek – akárcsak hétfőn – ismét a Novi Sad játékosa örülhetett, s a csapat végül 4:0-ra nyert. Kis híján meglepetést keltett BenkeEdina, aki alaposan megszorongatta Truzsinszki Viktóriát, a negyedik játszmában több szettlabdája is volt, mégis Truzsinszki nyert 19:17 arányban.

A TSC hazai pályán sem tudott ellenállni a címvédő Obilićnak, bár 2:0-nál Mijatov Dávidházi Zita egy pillanatra izgalmasabbá tette a meccset, s ezen felbuzdulva Rekecki Blanka is megszorongatta Recskó Emmát. Az eredményekből nyilvánvalóvá válik, hogy a női mezőnyben megismétlődik a tavalyi döntő, akkor a harmadik körben végül a törökkanizsaiak ünnepelhettek.

Topolya: TSC–Obilić 1:4

A Csáki Lajos ÁI sportcsarnoka, 200 néző, vezette: Bicskei Tibor és Dušan Kresović (Szabadka).

Részeredmények: Rekecki–Lupulescu 0:3 (5:11, 11:13, 11:4, 8:11), Halász–Recskó 0:3 (2:11, 6:11, 4:11), Mijatov Dávidházi–Radonjić 3:1 (6:11, 11:7, 11:9, 11:7), Rekecki–Recskó 2:3 (9:11, 11:9, 11:9, 3:11, 9:11), Mijatov Dávidházi–Lupulescu 2:3 (11:8, 11:6, 6:11, 4:11, 5:11).

A döntők párosításai, férfiak: Banat–Crvena zvezda, nők: Obilić–Novi Sad.

A finálékat június 18-án és 20-án játsszák, amennyiben ezek után döntetlenre állnak a felek, 22-én rendezik meg a sorsdöntő meccset.