Nyáron különösen nagy a kereslet az idénymunkások iránt az uniós országokban. Ilyenkor sokan kerekednek fel, hogy a hazainál magasabb bérért dolgozzanak néhány hetet, hónapot külföldön. Mások ennél többre vágynak, és inkább huzamosabb ideig vállalnak munkát messze a szülőhazájuktól.
A fiatalok elvándorlása ma már munkaerőhiányt okoz több kelet-közép-európai országban (fotó: MTI)
Az EU-ban ezt bárki megteheti, mivel a közösségen belül a munkaerő szabad áramlása fontos alapjog. Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) legfrissebb kimutatása szerint tavaly a 20 és 64 év közötti EU-polgárok 3,8 százaléka már harmadik tagállamban dolgozott. Ez persze az uniós átlag, amelytől egy-egy ország esetében jelentős eltérések mutatkoznak.
A legkirívóbb példa Románia, ahonnan a vizsgált korosztályhoz tartozóknak csaknem a 19,7 százaléka másik országba ment munkát vállalni. Hasonló helyzetbe került Litvánia és Horvátország is. A két országból a 20 és 65 év közötti lakosok 15, illetve 14 százaléka költözött el, hogy az EU valamelyik társállamában biztosítson magának jobb fizetést. Bulgária, Lettország és Portugália lakóinak jelentős része (12,5–14 százaléka) is úgy döntött, hogy idegenben dolgozik.
Nem mindenütt vonzó azonban a külföldi munkavállalás. Németországból mindössze egyszázaléknyian mentek el, hogy másutt boldoguljanak. Franciaországot és Svédországot is alig valamivel többen (egyaránt 1,3 százalékkal) hagyták el ebből a célból.
Az adatok teljes mértékben alátámasztják azt a közkeletű vélekedést, hogy a munkaerő egy része – már jó ideje – az EU keleti, fejletlenebb és szegényebb részéből a nyugatiba vándorol. A folyamat több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött el, ám az utóbbi években felgyorsult, amit legszemléletesebben talán Magyarország példája bizonyít. Tíz éve a 20–64 éves magyarok alig 1,5 százaléka ment másik uniós országba dolgozni. Öt éve is csupán 2,4 százalék döntött így, ám tavaly már 5,2 százalékuk távozott, jócskán túlszárnyalva az uniós átlagot, amely 2007 óta szintén növekszik. Igaz, nem oly mértékben, mint a magyar, hanem jóval szerényebben: a 2007. évi 2,5 százalékról 3,8 százalékra kúszott fel 2017-ben.
A régióban azonban kivételek is akadnak. Közéjük tartozik Csehország, amelyet nem hagynak el tömegesen a munkaképes korú polgárai. Az elvándorlás mértéke körükben csaknem 2 százalékos.
Cipruson ennél is cifrább a helyzet. A szigetország görögök lakta, vagyis az EU-hoz tartozó részén megfordult a vándorlás iránya: a válság miatt korábban külföldre szegődött munkavállalók ugyanis fokozatosan hazatérnek. Míg 2007-ben még 7,1 százalékuk kereste a kenyerét valamelyik uniós tagállamban, jelenleg már 4 százaléknál is kevesebb az arányuk. Az Eurostat szerint tavaly 3,9 százaléknyi ciprusi dolgozott hazája határain túl, ám az EU területén.
Az elvándorlás egyre nagyobb gondot okoz a hátrahagyott országokban. A változással ugyan jelentősen megfogyatkozott az állástalanok tábora, ám fokozatosan (nagy) munkaerőhiány keletkezett. Az utóbbi jelenség egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek. Legalább két okból: 1. nem találnak kellő számú és felkészültségű alkalmazottat, 2. jelentősen növelni kell a béreket, ha mégis magukhoz akarják vonzani őket.
Több országban a bruttó kereset 20-30 százalékkal emelkedtek az utóbbi fél évtizedben, a minimálbér pedig majdnem megduplázódott. Másutt, így például Lengyelországban, Magyarországon és Romániában pedig már a két és félszeresére nőttek 2008-hoz képest.
A helyzet a keleti tagállamok többségében azonban a béremelések ellenére sem rendeződött, hiszen a cégek egy része, különösen Csehországban és Magyarországon, továbbra is munkaerőhiánnyal küszködik.
