2024. március 29., péntek

Fiatalos témák

16. Vajdasági Szabadegyetem – Ahol a tudás és a szórakozás találkozik

Július 3-ától 8-áig 16. alkalommal kerül megrendezésre a Vajdasági Szabadegyetem. Több műhelymunkával, érdekes előadásokkal, és remek kísérőprogramokkal várják a szervezők a Kátai-tanyára azokat a fiatalokat, akik a szórakozás mellett a tudást és tapasztalatszerzést is fontosnak tartják.
– A programjaink lassan véglegessé válnak, a műhelymunkák is kidolgozás alatt állnak. Az idén igyekeztünk fiatalos, aktuális témákat választani, így a műhelymunkáknál is ezt tartjuk szem előtt, hogy a résztvevőink nagy tapasztalatra és tudásra tehessenek szert. Az előadóink közül kiemelném Tari Annamária pszichológust, aki az Y és Z generációval foglalkozik, Hevesi Krisztina szexuálpszichológust és Nyíri Zoltánt, aki kommunikációs szakember, közgazdász. Természetesen kísérő programokkal is készülünk, mint a csapatjátékok, borkóstoló, élő zene és táncház. 100 embernek tudunk szállást biztosítani, ebből 40-50 hely már elkelt. A heti bérletek értékesítését a szabadegyetem megkezdése előtti héttel zárjuk, de a helyszínen is értékesítünk majd jegyet, valamint napi jegy váltására is lesz lehetőség. A heti bérletek megszerzéséhez regisztráció szükséges a honlapunkon. A jegy jelenleg 3211 dinárba kerül elővételben, amihez a honlapon történő regisztráció útján juthatnak hozzá az érdeklődők, ezt követően egy automatikus e-mailben kapják meg a résztvevőink az adatokat arról, hogy a jegyet hol és kitől tudják átvenni. Az idén a témáink igazán aktuálisak, a programot egy közvélemény-kutatást követve állítottuk össze. Nagyon pozitívan hat ez a rendezvényre, hiszen a közösség által leginkább kedvelt témákat választottuk ki, és ebből arra tudunk következtetni, hogy volt értelme megkérdezni a célcsoportot, mivel a témaválasztás sokban befolyásolja a Szabadegyetem népszerűségét – tudhattuk meg Berkó Szilárdtól, a Vajdasági Ifjúsági Fórum elnökétől, a 16. Vajdasági Szabadegyetem egyik főszervezőjétől.
A 16. Vajdasági Szabadegyetemre az érdeklődők az https://www.vifo.rs/xvisze honlapon találhatnak további információkat.