2024. április 16., kedd
SZABADKA

Edzésben a Kék Galambok

A Spartacus labdarúgócsapata vasárnap megkezdte a felkészülést a 2018/19-es bajnoki idényre. Mint ismeretes, a Kék Galambok a 4. helyen zárták a Szuperligát, és részt vehetnek az Európa-liga selejtezőjében.

Vladimir Gaćinović, a Spartacus vezetőedzője az első edzésen elmondta, hogy a következő idényben szeretnék megismételni a nemrég befejeződött bajnokságban nyújtott teljesítményt, habár tisztában vannak vele, ez nem lesz könnyű.

Rendre a Szuperliga felsőházában szeretnénk végezni, modern, tetszetős labdarúgást mutatnánk be a közönségnek. Ugyancsak célunk játéklehetőség biztosítása a szép jövő előtt álló fiatal játékosok számára. Július 12-éig, az El selejtezőjének első mérkőzéséig még egy hónap áll rendelkezésünkre. Június 20-áig Szabadkán készülünk a 2018/19-es idényre, majd július 3-áig Zlatiborra tesszük át a székhelyünket, ahol több barátságos mérkőzést is játszunk. Nemanja Nikolić mellett, aki a Partizanban folytatja karrierjét, más távozóról egyelőre nem tudunk, míg Nemanja Racković Montenegróból, Benjamin Demir pedig Macedóniából érkezett hozzánk. Több játékos is próbajátékra érkezik a napokban, meglátjuk, kire számítunk. Fontos, hogy jól rajtoljunk, fokozatosan rakjuk össze a kockákat. Hatalmas akaraterővel és kedvvel vágunk neki a soron következő idénynek, szeretnénk bebizonyítani, hogy az elmúlt idényben nem véletlenül szerepeltünk olyan jól – mondta Gaćinović.

Ljubiša Dunđerski sportigazgató a csapat összetételéről beszélt.

Nikolić a Partizan csapatában folytatja pályafutását, mellette azonban még jó néhány játékosunk iránt komoly érdeklődés nyilvánul meg. Öt játékossal tárgyalunk, érkezésük a távozóktól függ. Nem epizódszerepet szeretnénk játszani, hanem megismételni azt, amit az elmúlt idényben elértünk – mondta Dunđerski.

Az első edzésről hiányoztak az ifjúsági csapat játékosai, akik plusz öt nap pihenőt kaptak, mivel számukra nemrég fejeződött be a bajnokság. A felkészülés első fázisába a tervek szerint tíz ifjúsági korosztályú játékos kapcsolódik be. Az első edzésen megjelent Nemanja Nikolić is, aki a Spartacusban töltött évek emlékére egy mezt kapott ajándékba.