2024. március 29., péntek

Az autóutat senki sem zárhatja le

Az államfő szerint több tízmillió eurót veszítene az ország, ha a turisták a tiltakozások miatt elkerülnék Szerbiát – A benzin ára aligha csökkenthető, a gázolajról még lehetne tárgyalni

Miután előző este a rendőrség megakadályozta, hogy az üzemanyag árával elégedetlen polgárok közlekedési dugót okozzanak a belgrádi Száva Központhoz közeli Gazela hídon, mára nem jelentettek be tiltakozást a fővárosban a közösségi hálózatokon szervezkedő tüntetők, s a nap folyamán a megszokott közlekedési dugókon kívül más nem zavarta a forgalmat. Kragujevacon délután lassú vezetéssel tiltakoztak az elégedetlenek, nem torlaszolták el az utat, csak egy sávban „cammogva” nehezítették egy ideig a közlekedést a város forgalmasabb pontjain. Mint ismeretes, tegnap délelőtt országszerte utakat zártak le a tüntetők, Újvidéken hétfőn az elégedetlen sofőrök eltorlaszolták a Futaki úti piacnál a Felszabadulás sugárutat és a Futaki utat is. A járműveket bő három óra után távolították el. Belgrádban és számos más útvonalon is hasonló volt a helyzet. Időközben Nebojša Stefanović belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőrség lépni fog, megbírságol minden autóst, aki törvényellenes módon akadályozza mások mozgását.

Dávid Csilla felvétele (Archív)

Dávid Csilla felvétele (Archív)

A téma kapcsán ma Aleksandar Vučić államfő azt közölte, maga is felelősnek érzi magát a kialakult helyzetért, mert a nyilvánosság előtt azt találta korábban mondani a tiltakozásokról, hogy az elégedetlenek azt csinálhatnak, amit akarnak. Mint hozzátette, a benzin árával kapcsolatban nem sokat tud az állam tenni, a gázolaj árát azonban megkísérlik majd csökkenteni, mert az a földművesek számára, az ipar számára is fontos üzemanyag. Minden intézkedésről akkor fognak dönteni, amikor az útlezárások befejeződnek – mondta. A Belgrádban, a Nagybecskereki úton történt tegnapi incidenssel kapcsolatban közölte, hogy brutális leszámolásról van szó, amilyet Szerbia tíz éve nem látott. Mint ismeretes, két férfi rátámadott egy harmadikra a blokád ideje alatt, eltulajdonították a táskáját is, a benne lévő 300 euróval együtt.

DRÁGA BENZIN, OLCSÓ ÁRAM…

Az elnök kitért arra is, hogy senkinek sem fogja az állam következmények nélkül megengedni az autóút esetleges lezárását. Az illetékes szervek a előírásokkal összhangban járnak el minden szabálysértés kapcsán.

– Az autóút esete más, mint a többi útvonal, mert nem a miénk, hanem nemzetközi útvonal. Több tízmillió eurót veszítünk, ha az útlezárás veszélye miatt a turisták elkerülik országunkat. Közben arról senki nem beszél, hogy 26 európai országban a hazainál magasabb az üzemanyag ára, miközben itthon a villanyáram például a legolcsóbbnak számít egész Európában. Bulgáriát utolértük a bérek és a nyugdíjak nagysága terén, Albániáról nem is beszélve – fogalmazott a tüntetéseket kommentálva.

AZ ÁLLAM NEM LÉP, AMÍG TARTANAK A TÜNTETÉSEK

Újpázován járva Vučić megmutatott az újságíróknak egy dokumentumot, amely azt igazolja, hogy még Boris Tadić egykori köztársasági elnök írta alá a jövedéki adó 54 százalékra való növelését. Mint mondta, az elmúlt hat évben 0,44–0,46 százalékkal növekedett csupán az üzemanyagra kiszabott illeték. Tadić Szociáldemokrata Pártja azzal reagált az állításra, hogy az elmúlt hat évben 37-ről 55 dinár fölé emelkedett a jövedéki adó.

Vučić azt mondta, a kereskedők haszna magas, 18 és 20 százalék között mozog, szerinte éppen ez az, amiről esetleg lehetne tárgyalni.

Kifejtette, hogy az előző hatalmi felállás gerjeszti a tüntetéseket, s amíg azok nem érnek véget, az állam nem intézkedik az árak csökkentése érdekében.

AZ ANARCHIA LÁTSZATA

Nebojša Stefanović belügyminiszter ma is elmondta, hogy a szabálysértéseket nem tolerálhatja az állam, de a testi bántalmazást sem. Az útlezárásokat, mint mondta, főként rendőrségi aktákkal rendelkezők kezdeményezték, persze, nem minden csatlakozó polgár bűnöző. Kizárta annak a lehetőségét, hogy a tüntetéssorozat politikamentes lett volna. Dragan Đilas volt belgrádi polgármestert nevezte meg egyik aktív szereplőjeként a tiltakozásoknak, úgy fogalmazott, köztudomású, hogy választási stábja aktív szereplője a történéseknek. A rendőrség nem fogja megengedni, hogy zárlat alá helyezzék az országot – emelte ki.

Az ellenzéket ért vádakra reagálva Miroslav Aleksić, a Néppárt alelnöke elmondta: pártja nem kezdeményezője és nem szervezője a tiltakozásoknak. Maga a Néppárt nem támogatja a magas üzemanyagárak ellen tiltakozók csoportjait, de bármikor üdvözlik a polgárok igazságért folyó küzdelmét – tette hozzá.