Amikor először találkoztam Sebestyén Péterrel, a szabadkai Mi örömünk Iskoláskor Előtti Intézményben, meglepődtem, hiszen csakúgy, mint sokan mások, ha azt mondjuk, hogy óvodapedagógusok, mindig óvónőkre gondolok. Talán mert gyakrabban találkoztam óvónőkkel, vagy csak mert egyes munkaköröket akarva – akaratlanul nőknek tulajdonítunk, ha óvodapedagógusokról van szó, elsőre mindig az óvónőkre gondolok, a másik nem is azonban aktívan képviselteti magát ebben a szakmában. Erről, a gyerekekkel való munkáról, és a hivatásról beszélgettünk Sebestyén Péterrel.
– Édesanyám pedagógus, előttem volt a minta, bár én elsősorban más, képző- és iparművészeti középiskolai végzettséggel rendelkezem, később beiratkoztam az óvodapedagógiai főiskolára, majd az egyetemre, jelenleg a mesterdiploma megszerzésén dolgozom, szintén itt Szabadkán. Megtetszett ez a hivatás, jól éreztem magam a gyerekekkel, ők is elfogadtak. A főiskola végén már láttam, hogy ez a hivatás milyen kreatív, mennyi dolgot lehet kihozni belőle, láttam, hogy óvodapedagógusként is feltalálnám magam. Nem álltam azonnal munkába, mivel rám is hatással volt a társadalom álláspontja, miszerint ez női munka, és hogy a férfiakat nehezebben képzelik el ebben a munkakörben. Végül a családom biztatásának köszönhetően mégis munkába álltam. Elfogadott a közösség, ahol elkezdtem dolgozni, ott korábban már volt óvóbácsi, jól éreztem magam a munkámban, és már 10 éve dolgozom. A munka mellett a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar óvodapedagógus hallgatóit mentorálom a szakmai gyakorlatuk alatt. Magyar nyelven kevesebb óvóbácsit ismerek, szerb nyelven talán többen dolgoznak – meséli a pályakezdésről Sebestyén Péter.
Hogyan reagálnak a szülők és a gyerekek, amikor először találkoznak önnel?
– Az intézményben, amelyben jelenleg dolgozom, már van egy óvóbácsi a másik épületben, a mi épületünkben pedig engem ismernek a szülők, így nem szoktak meglepődni. Sokan megkérdezik, hogy jobban figyelnek-e a gyerekek rám, mivel férfi vagyok. Tapasztalatból mondom, hogy nem számít, hogy ki szólítsa meg a gyerekeket, hiszen ha nincs mögöttünk a megfelelő módszertan, akkor nem tudjuk elérni a gyerekeknél azt, amit szeretnénk. A korok formálták azt, hogy melyik nemnek mi a dolga, viszont a gyereknevelésben mindkét nemnek jelen kell lennie, és attól függetlenül, hogy a nők többnyire átvették ezt a hivatást, még nem jelenti azt, hogy a férfiak ne tudnák megállni a helyüket ebben a munkakörben.
Tíz év alatt sokat változott a szakma?
– Mivel minden változik, és minden összetettebbé válik, így maga az óvodapedagógusi munka is összetettebbé vált. A szülők is nehezebben szervezik a napjaikat, terheltebbek, ami a gyermekek nevelésén is megmutatkozik. Ezen a téren persze igyekszünk lépést tartani a világ fejlődésével, és igyekszünk mindig innovatívak maradni annak érdekében, hogy igazán jól tudjuk végezni a munkánkat. A pedagógusi munkakörünkbe tartozik az is, hogy a gyermekek fejlődését nyomon kövessük egy portfólióban, szükség esetén pedig fejlesztési tervet készítsünk, amit a szülőkkel is megvitatunk, és tájékoztassuk őket is a lehetőségekről.
Mint óvodapedagógus, mit tart fontosnak átadni az óvodásainak és a szülőknek?
– Az óvodapedagógiai hivatás egyik alappillére az emberekkel való jó kapcsolat. Az első szülői értekezleten hangsúlyozni szoktam azt, hogy mi az óvoda feladata, és ezt a szülőkben is tudatosítani kell, így ők is be tudnak majd kapcsolódni ebbe. Nagyon fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést és bizalmat, hiszen ha a szülő nyugodt, akkor a gyermek is érzi ezt a nyugalmat, és ennek függvényében tud majd alkalmazkodni a környezethez. Fontosnak tartom az érzelmi biztonságot, és a szocializációt, és azt, hogy az ebben a korban szükséges készségeket együtt fejlesszük. Az előkészítős gyerekeknél sokszor abba a hibába esnek a szülők, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a lexikális tudás megszerzésére, holott a készségeket meg kell alapozni, amire később a tudást építeni lehet, ezáltal az valós és megalapozott legyen. Számomra továbbá nagyon fontos az, hogy ha a gyerekek alkotnak, akkor szabadon kifejezhessék magukat, kipróbálják a különböző technikákat, mivel a művészeti nevelésben törekszem arra, hogy az önkifejezést korlátozó, sablonizáló alkotói megközelítést kizárjuk, és helyette a kreatív látásmódot fejlesszük az óvódásaimmal. Ez, a pozitív szemlélet, a kommunikáció és a mozgás is nagyban hozzájárul a fejlődésükhöz.
Manapság igen gyakoriak a csonka családok. Egy olyan családban, ahol az édesapa nem él együtt a családdal, ön milyen téren tud a gyermek fejlődéséhez hozzájárulni?
– Kihatással van ez a szerep erre is, viszont az apai szerepet nem lehet, és nem is kell átvenni, mivel a pedagógus mást képvisel. A gyermek számára, ami mindenképp hasznos, az az, hogy lát egy férfit másként viszonyulni különböző helyzetekhez. Sok dolog megváltozott, sajnos könnyebben válnak a családok, és egy szülő nehezen tudja elvégezni az összes kötelezettséget, és a gyereket nevelni. Ennek kapcsán jelenleg népszerűsítünk egy magyarországi programot, amely tudásanyagát a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett továbbképzésen szereztem meg, ez a családsegítő, korai intervenció kérdéskörével foglalkozó program. Igyekszünk népszerűsíteni Vajdaságban is ezt a programot azokkal, akikkel részt vettünk a továbbképzésen. Ebből is látszódik, hogy az óvodapedagógusi hivatás sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre tűnhet, és minden óvodapedagógusnak megvan a saját módszere.
Mivel tölti a szabadidejét a mentorálás, a munka és a továbbképzések mellett?
– A képzések, az iskola és a munka mellett tagja vagyok intézményünk óvodapedagógusaiból álló színjátszó társulatának, akikkel minden évben készülünk a karácsonyi ünnepi műsorral, amelyet igény szerint máshol is előadunk. Itt általában a Télapó is én vagyok. Tavasszal egy mesefeldolgozással készülünk, amellyel járjuk a helyi óvodákat, ezenkívül kapcsolatot ápolunk a magyarországi szigethalmi óvodával is, ahol társulatunk szintén fellép évi rendszerességgel. A szabadidőmben szívesen foglalkozom képzőművészeti, alkotó munkával is.
