2024. április 19., péntek
MA BELGRÁDBAN

Utcára vonulnak a nyugdíjasok

A nyugdíjalap romba döntése, az alkotmánybíróság magatartása és a kártalanítás elodázása ellen tiltakoznak

A Szerbiai Katonai Nyugdíjasok Szakszervezeteinek Egyesülete ma délután Belgrád központjában tüntetést rendez, amelyre nemcsak a katonai nyugdíjasokat, hanem minden nyugdíjast meghívott. A tiltakozáson a nyugdíjrendszer „aláásásának folytatása” ellen tiltakoznak a Nincsen szükségünk vesszőkre, tegyünk pontot a nyugdíjasok kizsákmányolására jelmondattal. A tüntetés 18 órakor kezdődik a Nikola Pašić téren.

– Tiltakozunk az ellen, hogy az állam a nyugdíjak csökkentését eredményező, nem rendszerszintű törvény elfogadásával, illetve alkalmazásával átgázolt az ország alkotmányán, nem hajtotta végre az alkotmánybíróságnak a katonai nyugdíjasok jogaival kapcsolatos döntését, romba döntötte a nyugdíjalapot, de az ellen is tiltakoznak, hogy az alkotmánybíróság obstruálta a nyugdíjak csökkentését eredményező törvény alkotmányossági felülvizsgálatát, valamint hogy a köztársasági elnök manipuláció céljából bejelentéseket tesz a nyugdíjak csökkentését előirányzó törvény alkalmazásának felfüggesztéséről. A köztársasági elnök kilátásba helyezte a szóban forgó törvény hatályon kívül helyezését, valamint a nyugdíjak lineáris összehangolását egy újabb különleges törvénnyel, ezzel pedig végleg eltemetnék a rokkant- és nyugdíj-biztosításról szóló törvényt. A nyugdíjak csökkentését eredményező törvényt vagy év végétől, vagy a következő év elejétől helyeznék hatályon kívül, habár 2017 decembere óta mást sem hallunk, csak azt, hogy Szerbia kilábalt a gazdasági válságból. Az államvezetés arról sem beszél, hogy alkotmányos kötelezettségével összhangban kártalanítja-e a nyugdíjasokat, azaz kifizeti-e a nekik a különbséget – méghozzá kamatostul –, amit nyugdíjcsökkentés címén elvett tőlük – fogalmaznak az egyesület közleményében.

Az egyesület azt is közölte, hogy beadvánnyal fordul az Emberi Jogok Európai Bíróságához annak okán, hogy a Szerbiai Alkotmánybíróság elvetette a nyugdíjcsökkentést eredményező törvény alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó beadványokat, és nem indított alkotmányossági felülvizsgálatot. A közleményben arra is rámutatnak, hogy az egyesület értékelése szerint a Nemzetközi Valutaalap utasította a szerb államvezetést arra, hogy helyezze hatályon kívül a nyugdíjak csökkentését eredményező törvényt, mivel eddig megközelítőleg 200 ezer megkárosított nyugdíjas vagy örököse fordult az illetékes igazságügyi szervekhez kártalanítás céljából, és ezen szervek első reakciója arra enged utalni, hogy az igazságügyi szervek sem értenek egyet a „rablással”. Az IMF számára egyértelmű volt, hogy ha a megkárosított nyugdíjasok tömegesen megnyerik a kártalanítás okán indított polgári peres eljárásokat, az eltemeti a köztársasági költségvetést – fogalmaz az egyesület illetékese.

A szerb államfő május végén jelentette be, hogy év végétől, vagy legkésőbb a következő év elejétől hatályon kívül helyezik a 2014-ben elfogadott, a nyugdíjak csökkentését előirányzó törvényt, majd lineáris nyugdíjemelést foganatosít az állam. Minél alacsonyabb a nyugdíj, annál nagyobb lesz a növelés – mondta. Az előzetes bejelentések értelmében a 25 ezer dinárnál alacsonyabb nyugdíjakat 13,3 százalékkal növelik, a 25 ezer és a 30 ezer dinár közöttieket 10,4 százalékkal, a 30 ezer és 50 ezer dinár közöttieket 9,1 százalékkal, az 50 és 120 ezer dinár közötti nyugdíjakat 8,4 százalékkal, azok a nyugdíjak pedig, amelyek 2014-ben nem csökkentek, 5 százalékkal növekednek.