2024. április 18., csütörtök

A szecesszió eladható

Az épített örökséget az eddigieknél sokkal jobban ki lehet használni

Szabadkán 2013 óta ünneplik meg a szecesszió világnapját. Még soha sem szerveztek ilyen gazdag programot, mint az elmúlt hét végén. A Községközi Műemlékvédelmi Intézet szervezésében a szecessziós épületek szakszerű bemutatás zajlott Szabadkán, és Palicson is ezt tervezték, de elmosta az eső, mint ahogyan több más programot is. A szombaton megtartott konferencián azt feszegették a szakemberek, vajon hogyan használható ki még inkább a szecesszió turisztikai célokra.

Gordana Plamenac, a Dunai Kompetenciaközpont igazgatója kiemelte, hogy a turizmus az egyik legnagyobb lehetőségeket rejlő, és leggyorsabban fejlődő ágazat. 2017-ben Szerbiába több mint 3 millió turista érkezett, és 8,3 millió éjszakázást jegyeztek. Az idegenforgalom nagy lehetőségeket rejt az ország és Szabadka számára is. A szakember elmondta, hogy Európában 31 regisztrál, hitelesített turistaútvonal létezik.

Szabadka is részese 5 ilyen útvonalnak, ám kettőből törölték (a zsidó örökséget bemutató útvonalról meg a szocialista építmények útvonaláról). Feltételezik, hogy adminisztratív okok miatt került erre sor. Általában civil kezdeményezésre csatlakozik egy-egy város ezekhez a útvonalakhoz, de a csatlakozás után tagsági díjat kell fizetni, s bár a szakemberek nem biztosak benne, de feltételezhetően ennek elmaradása miatt nem szerepel Szabadka ezen a két útvonalon.

Gordana Plamenac elmondta a regionális turistautvonalakat az Európai Unió is támogatja. Ezért jó lenne, ha Szabadka a Szecessziós útvonalába bekapcsolná a 6-os és a 13-as bicikliútvonalakat is, ezenkívül bővítené a szecessziós útvonalat, bekapcsolva ebbe Újvidéket és Belgrádot is. Így a turistáknak sokkal több látnivalót és érdekességet tud kínálni. Azt is felvetette, hogy az oktatási minisztériummal együttműködve ezek a turistaútvonalak esetleg bekerülhetnének az osztálykirándulások programjába. Ezenkívül a szakember nagyon fontosnak tartja, hogy nyilvántartást vezessenek arról, hány új turista látogat meg egy-egy útvonalat. Ehhez ki kell építeni az intézményrendszert.

Dr. Renata Pindžo idegenforgalmi miniszterhelyettes úgy fogalmazott, hogy Szerbiában a turizmus kikerült az illegalitásból. Mint mondta, az utóbbi 10 évben két számjegyű volt az évenkénti növekedés ebben az ágazatban. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2016-ban elkészült a 10 évre szóló idegenforgalmi stratégia, és hamarosan két törvény is elfogadásra kerül, s mindezek fókuszában az épített örökség kihasználása áll.

Kudlik Erika, a szabadkai önkormányzat gazdaságfejlesztési irodájának volt vezetője arról számolt be a hallgatóságnak, hogy eddig Szabadka milyen IPA-pályázatokon vett részt, és azoknak milyen hozadékuk lett. Most éppen az SOS, Szabadka–Eszék szecessziós turisztikai útvonal IPA-program keretében folyik az együttműködés Horvátországgal. Ezen program keretében egyebek között elkészül Szabadkán a városháza felújításának és restaurálásának tervdokumentációja, az épület hasznosulásának terve, valamint idegenforgalmi tájékoztató táblákat helyeznek majd el a Horgos–Belgrád autópályán. A pályázati keret meghaladja az egymillió eurót. Ebből félmillió jut Szabadkának és ugyanennyi Eszéknek.