2024. március 28., csütörtök
Nagyszünet

Fáradtság

Itt az iskolaév vége a nyakunkon, és a kollégákkal beszélgetve arra a megállapításra jutottunk, hogy mindenki rettenetesen elfárad már ilyenkorra. Biztos a hirtelen jött nagy meleg is hatással van erre, de a hónapok óta tartó munka, az éjszakába nyúló dolgozatjavítások, az év végi sűrű programok, kirándulások, ballagás kimeríti az embert. Persze, nemcsak a pedagógusok merülnek ki júniusra, hanem a tanulók is, így az agyi kapacitásuk határán érezve magukat, a feszültség pattanásig nő bennük egyik-másik számonkérés előtt, és bizony előfordul, hogy mindez a viselkedésükön is megmutatkozik. Kitűnő tanuló, az osztály büszkesége szól vissza a tanárnak, vagy a csöndös kis szorgalmas üti meg az osztálytársát. Esetleg a szülők panaszolják az osztályfőnöknek, hogy teljesen megváltozott ez a gyerek, és éjszaka sokáig forgolódik álmatlanul. A visszajelzésekből tudom, hogy sokszor a szülőknek is elegük van, alig várják az iskola végét. Még akkor is, ha tudják, a nyári szünet komoly kihívások elé állítja majd őket, hogyan szervezzenek gyerekfelügyeletet, és mit ajánljanak az unatkozó vakációzónak, mégis azt kívánják, csak ennek legyen már vége!
Az oktatási minisztérium meghatározza, hány írásbeli számonkérés lehet hetente, illetve naponta, de ennek betartása a túlterheltség okát csak kicsit enyhíti. Ameddig az oktatásban dolgozók nem érzik biztosnak és stabilnak az egzisztenciájukat, addig nem várható el tőlük, hogy a kreativitás és a rugalmasság a mindennapi oktatási-nevelési gyakorlatban teret kapjon. Pedig ahhoz, hogy a teljes kimerültséget megelőzzük a diákoknál és a tanároknál egyaránt, nagyon fontos lenne az iskolai légkörben való felszabadultság érzése. Csakhogy az iskolába feszült tanárok érkeznek, akik aggódnak a munkahelyük, a családjuk anyagi biztonsága miatt, és az ebből jövő feszültség természetesen kihatással van a hangulatukra, a problémamegoldó képességükre, az iskolai nehéz helyzetek kezelésének képességére, az innovatív személetmód és módszerek alkalmazására. Ha valaki attól fél, holnaptól munka nélkül marad, vagy arra gondol, hogy mivel egészítse ki a fizetését, vagy beleveszik az adminisztrációba, az nem tud megfelelni a modern pedagógia kihívásainak, márpedig a generációs változások a mindennapi iskolai életben is megmutatkoznak.
Így aztán – noha számtalan továbbképzés anyaga például a változatos szemléltetőeszközök alkalmazása az oktatásban – sok tanár továbbra is kizárólag a táblára ír. Ugyan ez nem az ördögtől való, és mérhetetlenül sok diák sajátította el így a tananyagot az évszázadok alatt, a mai gyerekeknek igényük és szükségük van emellett másra is. Csak valahogy az elmélet és a gyakorlat nem kapcsolódik össze, és ezt nagymértékben nehezíti a mai pedagógustársadalom aktuális lelkiállapota. Ellenőrzőt kell íratni már a kisiskolással, ahelyett hogy más módon értékelné a tanító a tudását, mert úgy érzi, ez a bizonyíték arra, hogy megfelelően osztályozott. Ott tartunk, hogy a tanárnak bizonyítékot kell gyűjtenie, hogy ő lelkiismeretesen elvégezte a munkáját. Hogy a kisdiák már nyolc–tíz évesen gyomorgörccsel megy az iskolába, az másodlagos jelentőségű, és nem azért, mert a tanárok érzéketlenek lennének, vagy alkalmatlanok a pályára.
Tehát így év végére a fáradtság és kimerültség lassan eléri a maximumát, a súrlódások, a feszültség, az összezörrenések jellemzik az iskolai életet, gyerekek és tanárok egyaránt alig várják, hogy megérkezzen a várva várt szabadság.