2024. március 29., péntek

A gyermekjáték jó alap a néptánchoz

Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör Füzike néptáncegyüttese újabb kiemelt arany minősítést szerzett a Kőketáncon – Táncpróba előtti interjú Varga Lilla csoportvezetővel

Az adai Füzike néptáncegyüttes gömöri táncokat mutatott be Óbecsén az általános iskolások idei énekesnépijáték- és néptáncvetélkedőjén, ahol a zsűri kiemelt arany minősítéssel díjazta a produkciójukat, illetve különdíjjal jutalmazta Kocsis Viktor táncost. A Vadvirág Hagyományápoló Körben működő Füzike néptáncegyüttes csoportvezetője egy testvérpár, Varga Imola és Lilla. A 22. Kőketáncon kiérdemelt kiemelt arany minősítésről, a Füzikéről és a néptáncról az egyik próba előtt beszélgettünk Varga Lillával.
– A Füzike néptáncegyüttes az idén másodjára részesült kiemelt arany minősítésben a Kőketáncon, ahol ezelőtt két éve értek el ilyen szép helyezést, viszont minden alkalommal dobogósok. Az idei versenyen gömöri táncokat mutattak be. A koreográfus Resócki Rolland néptáncoktató volt, aki egyébként a népművészeti ifjú mestere. A Kőketánc néptáncvetélkedő az egyik legrangosabb vetélkedő Vajdaságban, ezért a legtöbb vajdasági néptánccsoport egész évben készül erre a megmérettetésre. Nagyon fontosnak tartjuk azokat a visszajelzéseket, amelyeket ezen a versenyen kapunk. Számunkra nagyon fontos, hogy a zsűri hogyan vélekedik a munkásságunkról, és nagy örömmel tölt el bennünket, amikor szép visszajelzéseket kapunk, mint most. A kiemelt arany minősítést vegyes korcsoportban érdemeltük ki. Ez azt jelenti, hogy alsósok és felsősök egyaránt tagjai a csoportnak harmadiktól hatodik osztályig.
A csoportot együtt vezetik a nővérével, Varga Imolával. Hogyan sikerül ezt a sok korosztályt összefogni, és milyen velük dolgozni?
– Szerencsére a gyerekek együtt nőttek föl. Amikor elkezdtek hozzánk járni, a csoport zöme óvodáskorú volt, de már voltak köztük kisiskolások is. Sohasem volt gond azzal, hogy különböző korosztályokhoz tartoznak. Ebből adódóan semmilyen nézeteltérés nem akadt köztük. Később csatlakoztak hozzájuk új gyerekek, de mindenkit szépen befogadtak. A próbákon az idősebbek mindig segítenek a fiatalabbaknak, ami nagyon hasznos, és szükséges a csoport jó és eredményes működéshez. Nagyon életvidám kis csapat, és nagyon befogadóak. A népművészet iránt egyre nyitottabbak, és megérezték azt is, hogy ebben hogyan tudnak kiteljesedni.
Mióta működik a Füzike néptáncegyüttes a Vadvirág Hagyományápoló Körben?
– A néptáncegyüttes 2013-ban verbuválódott. Kezdetben csak gyermekjátékokat játszottunk velük, viszont ez nagyon jó alapozás volt a tánctanuláshoz. Az első két évben még játékokkal vettek részt a Kőketánc vetélkedőn, majd az elkövetkező négy évben már néptánccal is bemutatkoztak. Korábban somogyi, dél-alföldi és rábaközi táncokat mutattak be. A táncegyüttes létszáma huszonöt fő, ami nálunk, Adán nagy csoportnak számít. Nagyon büszkék vagyunk erre a létszámra.


A Kőketáncon az idén gömöri táncokkal értek el kiváló eredményt. Mennyi időt vett igénybe a felkészülés?
– A felkészülést a Vadvirág-táborunkban kezdtük tavaly nyáron, mert a gyerekek először ott tanultak gömöri táncokat. Ezt általában úgy bonyolítjuk le, hogy a táborban előkészítjük az anyagot. A tábor egy gyorstalpaló, mert öt nap alatt kell megismerkedniük a táncanyaggal. Szeptembertől elemeire lebontva kezdünk az adott táncanyaggal újra foglalkozni. Így szeptembertől már intenzíven készültünk a vetélkedőre. Ez heti két próbát jelent, ami elegendő a tánc elsajátításához. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy mi elsősorban nem azért tanítjuk a gyerekeket, hogy a színpadon szerepeljenek, nem a koreográfia elkészítése és a színpadi megjelenés az elsődleges célunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek megtanuljanak úgy táncolni, hogy ők azt élvezzék, és ki tudják magukat fejezni a táncban. Ezt Resócki Rolland néptáncoktató is így gondolja, aki a népművészet ifjú mestereként életformaként tekint a népművészetre, és ezzel kiváló példa a gyerekeknek. Nyilván fontos számunkra is a minőség, és igyekszünk a viselet és a zene terén a legjobbat adni. A legnagyobb öröm számukra mégis az, amikor táncházak alkalmával már ők kérnek egy-egy táncrendet a zenekartól, majd arra szabadon és kötöttségek nélkül táncolnak. A Vadvirágban a kezdetektől erre törekedtünk a néptánc oktatásánál. Soha nem a koreográfia volt az elsődleges, hanem az, hogy a gyerekek élvezzék a táncot, és tudják a lépéseket a saját lábukra formálni.
Említette, hogy a gyerekek játékosan tanulták a néptáncot. Mindig az volt az elsődleges cél, hogy megtanulják és élvezzék a táncot. A gyerekek mennyire voltak erre fogékonyak, és hogyan változtak az elmúlt évek alatt?
– Nagyon fontos volt, hogy gyermekjátékokkal kezdtük a néptánc oktatását. És nagyon fontos az is, hogy a Vadvirágban nemcsak táncoktatás folyik, hanem népzeneoktatás is. Tamburázni és furulyázni tanulnak a gyerekek, illetve népdalkórusba is járhatnak. Ez nagyon sokat könnyít a munkánkon, mert egyszerre tanulnak zenét és táncot, illetve részt vehetnek kézműves-foglalkozásokon is. Így több téren tudjuk nekik megmutatni, hogy miből áll a népi kultúránk. Ez arra sarkallja őket, hogy játszva tanuljanak, és egyszerűen „rájuk ragad” ez a tudás. A gyerekek az óvodáskortól sokat változtak, és nagyon sokat tanultak. Mostanában Adáról sajnos sokan elvándoroltak. Viszont jó érzés volt egyes gyerekektől hallani, hogy nagyon jól érzik magukat nálunk, és legjobban azt sajnálnák, ha itt kellene hagyniuk a táncot.
Könnyű megtartani a gyerekeket a néptáncegyüttesben?
– Ők már kaptak annyi biztató visszajelzést és támogatást, ami arra sarkallja őket, hogy a néptáncot megéri folytatni. Úgy gondolom, ha már kialakult a népművészet iránti szeretetük, akkor eredményes volt a munkánk, és kevésbé lényeges, hogy meddig tudnak velünk maradni. Elsődleges célunk, hogy a nálunk töltött éveik során a népművészet értékeiből olyan útravalót tudjunk adni a gyerekeknek, mely életük végéig elkíséri őket.


Kocsis Viktor imád táncolni
A Füzike néptáncegyüttes táncosa, Kocsis Viktor az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület ajándékaként különdíjban részesült a 22. Kőketáncon. A hatodik osztályos fiú imád táncolni, és már négy éve a Füzike tagja. Nagyon jó közösségnek tartja a néptáncegyüttest, ahol az elmúlt évek során dél-alföldi, rábaközi és gömöri táncokat tanult, valamint többtucatnyi népdalt ismert meg.
– Nem számítottam a különdíjra, és nagyon meglepett. Az eredményhirdetésen mondták, hogy négy fiatal különdíjasunk lett. Mondtam is magamban, hogy nem hiszem, hogy én köztük leszek. Ezután bejelentették, hogy az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör Füzike néptáncegyütteséből Kocsis Viktor részesül a különdíjban. Ennek hallatán megdöbbentem, végül már Varga Lívia néni biztatott, hogy menjek átvenni a díjat. Nagyon örültem neki. Különdíjként egy DVD-t kaptam, amelyen a kedvenc táncom, a magyarpalatkai táncok láthatók – mesélte Kocsis Viktor, aki megjegyezte, hogy az elemi iskola befejezése után népzenei középiskolába szeretne iratkozni Magyarországon.