2024. április 20., szombat

Szijjártó: Európa határai továbbra is védtelenek

Európa biztonsága kizárólag a törökök jóindulatán múlik, Európa határai továbbra is védtelenek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

A politikus azután nyilatkozott erről, hogy részt vett a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) tagállamainak külügyminiszteri találkozóján a horvátországi Splitben.
A miniszter nyilatkozatában hozzátette: Törökország felmondta a Görögországgal megkötött visszafogadási megállapodását, ez azt jelenti, hogy a törökök innentől kezdve nem fogadnak vissza illegális bevándorlókat Görögországból.
Szijjártó Péter szerint ez egy rendkívüli figyelmeztető jel arra vonatkozólag, hogy mennyire törékeny az a helyzet, ami Európa déli határánál kialakult.
Ha az EU-török megállapodás is a görög-török megállapodás sorsára jut, akkor egy újabb nagyon komoly hullám indulhat meg a nyugat-balkáni útvonalon, pillanatok alatt több százezer illegális bevándorló érkezhet meg Magyarország déli határához - mondta a tárcavezető.
Szijjártó Péter kijelentette: a nyugat-balkáni útvonalon az egyetlen olyan védvonal, amely létezik, és valóban működik, az a Magyarország déli határán felhúzott kerítés.