2024. április 19., péntek

Sokszoros véradókat jutalmaztak Zentán

A véradók világnapja, június 14-e alkalmából pénteken Zentán a városháza nagytermében alkalmi művelődési programmal kísért ünnepség keretében fogadták a község sokszoros véradóit.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

A Vöröskereszt községi szervezete minden évben megjutalmazza, oklevéllel és plakettel köszöni meg azt a felbecsülhetetlen értékű emberbaráti viszonyulásukat, amit az évek során az ismétlődő önkéntes véradásukkal a közösségért tesznek. Az önkéntes véradók között három olyan személy van, aki már több mint száz alkalommal adott vért. Az ünnepségre meghívták a 75-szörös (két fő), az 50-szeres (nyolc fő), a 35-szörös (tizenhárom fő) és a 20-szoros (huszonegy fő) véradókat.

Az önkéntes véradókat meleg szavakkal köszöntötte dr. Bojana Ljubojević és dr. Jung Erzsébet, aki hangsúlyozta, hogy aki vért ad, példát mutat önzetlen segítségnyújtásból. A Zentai Közkórház vérátömlesztő állomása nevében dr. Benedek Andrea üdvözölte a sokszoros véradókat, akiknek ez alkalommal is megköszönte, hogy „vérüket adták” az életmentő műtétekhez, és ezzel számos emberéletet mentettek meg. A doktornő elmondta, hogy Zentán tavaly 1547-en jelentkeztek vért adni, ebből 1422 személytől vették le, és ez 659 330 ml, ami 659 liter vért jelentett. A szolgálatban 894-en adtak vért, terepen pedig 528-an, örvendetes, hogy tavaly 96 új véradó jelentkezett, akik közül 79-en tudtak vért adni.

A véradók tiszteletére szervezett ünnepség keretében A vér életet ment címmel az általános iskolások számára szervezett fogalmazási pályázat legjobb írásaiból olvastak föl néhányat a November 11-e iskola felsős tanulói.