2024. március 28., csütörtök

A fejlődés útján

Huszonöt éves a topolyai Sat-Trakt telekommunikációs vállalat

A topolyai Sat-Trakt Kft. pénteken ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az apró vállalkozásként indult cégnek ma már több száz alkalmazottja van, és tevékenysége több országra is kiterjed.

Zsemberi János (Lakatos János felvétele)

Zsemberi János (Lakatos János felvétele)

Míg kezdetben az értékesítés volt a fő profiljuk, ma már a szolgáltatásnyújtásra összpontosítanak. A Sat-Traktnak kidolgozott jövőképe van, amiben helyet kap a sport- és a művelődési tevékenységek aktív támogatása is. Zsemberi Jánost, a vállalat tulajdonosát a jubileum kapcsán kérdeztük a kezdetekről és a tervekről.

– A cég 1993-ban úgy indult, mint kereskedelmi cég. Elsősorban telekommunikációs eszközök kereskedelmével foglalkozott, de a későbbiekben szolgáltatóvá is vált. Mi lettünk az első kábeltévé- és internetszolgáltató cég az országban. Ami a kereskedelmet illeti, elsősorban Szerbiában tevékenykedtünk, de ma már Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és Macedóniában is vannak kihelyezett cégeink. Vállalatunk most inkább a szolgáltatásokra fókuszál, kábeltévé- és telefonszolgáltatásban másodikak vagyunk az országban, internetszolgáltatásban pedig az elsők. Az előfizetőink számát állandóan növeljük, többféle módon. Emellett cégünk foglalkozik riasztórendszerek építésével, technikai felügyeletével, valamint őrzés-védéssel.

Hány alkalmazottja van jelenleg a vállalatnak?

– Számos településen vagyunk jelen, összesen 12 község területén. A Sat-Trakt cégnek kb. 200 alkalmazottja van, emellett csaknem 500-an dolgoznak a biztonságtechnikával foglalkozó cégünknél. Alkalmazottaink összlétszáma, minden országban és minden tevékenységi körben, kb. 850 körül mozog. A jövőben a cég továbbfejlesztésével természetesen dolgozóink száma is emelkedni fog.

Milyen irányba szeretne fejlődni, és mi az, amire a legbüszkébb?

A Sat-Trakt központi épülete Topolyán (Lakatos János felvétele)

A Sat-Trakt központi épülete Topolyán (Lakatos János felvétele)

– Elsősorban a telefonszolgáltatást fejlesztjük, illetve az internetszolgáltatást. Most állunk át a fiber blowerra, vagyis az optika-optika kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy modernizáljuk a hálózatunkat. A biztonságtechnikai cégünket is szeretnénk fejleszteni, valamint tervben van kisebb kábeltévék felvásárlása és új hálózatok építése is. A kereskedelmi részben arra vagyok a legbüszkébb, hogy annak idején a Motorolát képviseltük, a szolgáltatói részben pedig arra, hogy nagyon komoly metrointernet-hálózatot építettünk ki. Pl. mi adjuk Bosznia-Hercegovinának az egyetlen nemzetközi hálózatát Szarajevótól Belgrádig, illetve Budapestig. Talán ezek az eddigi legjelentősebb sikereink.

A Sat-Trakt neve nemcsak az üzleti világban, hanem támogatóként is ismert. Mi mindent támogatnak, és miért tartják ezt fontosnak?

– Sokféle sportot támogatunk, elsősorban a labdarúgást, emellett asztaliteniszt, birkózást stb. Ugyancsak rendszeres támogatói vagyunk kulturális rendezvényeknek, de pl. részt vettünk már játszóterek felújításában is. A Sat-Trakt próbál szociálisan érzékeny cégként viselkedni és együttműködni a környezetével. Fontosnak tartjuk, hogy ahol pénzt keresünk, ott segítsünk is. Emellett szeretném megköszönni a segítséget minden együttműködő partnerünknek, és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ma ott legyen a cég, ahol van. Megérdemlik, hogy barátként együtt ünnepeljünk és örüljünk ezeknek a sikereknek.