2024. április 20., szombat

A romakérdésről tanácskoztak Martonoson

Pénteken Martonoson a helyi közösség épületében a magyarkanizsai önkormányzat szorgalmazására megbeszélést tartottak a koszovói romák miatt kialakult helyzetről.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

A betelepülők saját szokásrendszerük szerint élnek, figyelmen kívül hagyva az itteni normákat, ez a probléma gerince. Ezt orvosolandó ültek össze Horváth Gergely, Martonos helyi közösség tanácsának elnöke, Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, Nebojša Rakić polgármester-helyettes és Kolompár József horgosi roma koordinátor, akik a Roma Nemzeti Tanács képviselőivel egyeztettek, valamint Rekecki Titusz, a magyarkanizsai rendőrállomás főnöke is ott volt a megbeszélésen.

Egy egészséges kommunikáció kezdődött meg ezáltal a tartományi szervek irányába is, hiszen a roma integrációval foglalkozó szakemberek is jelen voltak.

– Nagyon sok olyan kérdés felmerült a mai megbeszélésen, ami főleg a rendőrség hatásköre: mely házakban hányan laknak, bejelentették-e magukat. A helyiek és az újonnan érkezettek között hatalmas a kulturális különbség is, ám nekik ugyanazt a ritmust kell felvenniük, amit az itt élőknek.

A polgármester szerint az első kicsi lépés a megoldás irányába a rendőri jelenlét megerősítése lehet, hogy a martonosiak biztonságban érezzék magukat. A helyi rendőrállomáson létszámhiány van, de a felsőbb szervek segítségére is számítanak.

A jövő héten Martonoson falugyűlést tartanak, az elkövetkezendő egy hónapban pedig a horgosi roma koordinátor, Kolompár József a Roma Nemzeti Tanács munkatársaival ellátogat a betelepülőkhöz, mivel elsődlegesen a kommunikációra van szükség.