2024. április 24., szerda

Egy élet regénye

Kiállítás Munk Artúrról*

1. pont: Egy

Ellentmondás. Nyelvtani megoldás. Azonosulási lehetőség.

 2. pont: Élet, regény

Van-e bármely életnek regénye? Mennyiben több egy kalandos életű orvos-író életének a regénye egy hétköznapi ember nem dokumentált életének regényénél? Megíratlan regények és dokumentálatlan életek között igyekszünk összerakni azt a többletet, ami a legendagyártás lehetőségét is magában rejti.

Az is lehetséges, hogy ez fordítva van. A kalandos életek mind-mind dokumentálva vannak. Legfeljebb nem kerülnek megírásra, de ez sem a kalandokból, sem az életekből nem vesz el, és a legendagyártás lehetőségét sem zárja ki.

Mindösszesen csak az a kérdés, mennyire lesz közismert a személy, akinek élete, akarva-akaratlanul kalandosra sikeredett élete, legendává válik. Csak városi legenda lesz belőle, vagy városi legenda, ami immár művészeti esemény? Regény lesz belőle vagy filmhős? Esetleg az utolsó, megmaradt öreg borbélynál felidézhető, elmorzsolt életeket igazoló történet?

Bármely életből lehet regény, mindennapokkal teleírt lapok. Megannyi kaland. Képzelt, valós. Nem por, nem Bácska, de a nagyvilág.

Csak idő kell, arra szükség van.

De az is lehetséges, hogy ez egyáltalán nem így van. Nem kell sem az élethez, sem a regényhez idő. Vagy ha kell, akkor csak azért, hogy kibillenthető legyen. Zsugorítható. Mélyíthető. Nevezhetjük a főhőst Munk Artúrnak is.

3. pont: Kiállítás, Munk

Amikor 2016-ban a Szabadkai Városi Múzeumban megnyílt Gazsó Hargita muzeológus, irodalomtörténész Munk-kiállítása, akkor a szabadkai múzeum igazgatója találónak nevezte az ötletet, hogy a szabadkai James Bondként mutassák be az 1886-ban született, regényes életű orvost és írót.

Hiszen bejárta a világot New Yorktól Szibériáig, találkozott Adyval és az orosz cárral, egy osztályba járt Csáth Gézával, hadifogságba esett, részt vett a Titanic hajótöröttjeinek mentésében – ekként foglalta össze mindazt, ami által regényessé vált Munk Artúr élete.

A nevem Munk, Munk Artúr – így szólt a kiállítás címe, aminek, talán nem tévedünk, ha ezt állítjuk, továbbgondolt változata ez a ma nyíló kiállítás.

A James Bond-kérdésben elfogult vagyok, végül is egy teljes és nem is rövid regényben igyekeztem bizonyítani, hogy a valódi James Bond itt járt Bácskában a II. világháború idején. Egy volt közülünk a kilencvenes évek Jugoszláviájában. Életre, de halálra szóló kaland is, lehet vállalni a mindennapokat egy széteső országban.

Lehet vállalni. Nem muszáj, de szabad. Van választás.

Így hozta az élet, nincs választás, muszáj végigcsinálni. Hogy ez vállalás-e, az később dől el.

James Bond szórakozásból, nagy természete miatt vállalta, Munk Artúrnak pedig így hozta az élet.

Munk Artúr-kérdésben is elfogult vagyok, azóta, hogy a Rakéta Regénytárban megjelent Repülő Vucsidolból tudomást szereztem a létezéséről, vagyis a nyolcvanas évek legeleje óta. Ennek a következménye, szabadkaiként, nem is lehet más, mint az, hogy amióta prózát írok, Munkkal mindig foglalkoztam. És hősnek tartottam mindig is ezt a csendes fiút, jólelkű orvost, azbesztlelkű írót. A túlélés, az élet hősének. Legendának azonban, mint amilyen Bond lehet, nem tartottam sohasem. Sőt, a legendagyártás gondolata ijesztőnek hatott volna vele kapcsolatban, hiszen éppen arra világított volna rá, hogy kalandjai és végső soron egész élete nem hőst mutat, hanem az élet fonák, tragikus helyzeteit megértő és kezelő, remek megfigyelőt.

Éppen ezért az sem jutott eszembe, hogy Gazsó Hargita játékos asszociációja – ami ezt a kétségkívül rejtélyes figurát, Munk Artúrt James Bonddal kötötte össze – legendás hőssé kívánta volna emelni Munkot. Hiszen ehhez éppen az hiányzott, ami a hőst legendává növeszti: a vállalt kaland, az eredendő merészség.

Természetesen létezik olyan megközelítés, ami szerint úgy a Munkról szóló szövegek, mint a kiállítások, legendát gyártanak. Ez természetes, mert a legendagyártás kényszere és – ezzel együtt, párhuzamosan fejlődő – felismerése a vajdasági magyar irodalmi, kulturális életet sem kerülte el. Így aztán az is előfordul, hogy ott diagnosztizálnak legendagyártást, ahol az nincs.

De ez sem igaz.

Noha Gazsó Hargita játékos asszociációja – vázolt hozzáállásom és értelmezésem miatt – nekem nem juttatta eszembe azt, hogy Munkból legyen/lehet a vajdasági Bond, de attól az alkotónak igenis lehetett ez a szándéka. Talán éppen ez is volt. A figyelemfelkeltő címválasztáson túl, lehetséges, hogy ezt is sugallta.

Most azonban megszületett ez a kiállítás, ami finom újragondolása és megtisztítása a tárgynak és életnek – itt ma este Munk Artúrral ismerkedünk. Egy ember életével. Ennél pedig Homérosz óta nem talált ki jobbat senki sem.

 4. pont: Egy élet regénye kiállítás

Ez a ma esti kiállítás, ami címe szerint is Munk Artúr életét mutatja be, továbblépett az előző kiállításnál, holott úgy tűnhet, visszalépett. Akkor azt állította, hogy a nevem Munk, Munk Artúr. Most azt állítja, bárki élete lehet egy regény, amiből kellő odafigyeléssel, nyomozással, a családtagok segítségével kiállítás lesz, és mert regény, hát az emberből, akiről a kiállítás szól, hős lesz. Ez a mai kiállítás Munk Artúrról, az emberről szól. Ahogyan még azok is nyomon követhették a kiállítás születését a közösségi hálón, akik egyébként nem részei, azok megérthették, hogy mindenki élete dokumentált, összefogott egész. Az, hogy lesz-e belőle regény, vagyis hőssé emelkedik-e az ember, számos dologtól függ, amire majd máskor kell válaszolni.

Ma este ahhoz a nagyszerű elképzeléshez gratulálunk, amivel Gazsó Hargita elhozta közénk Munk Artúrt. Született 1886. május 25-én, elhunyt 1955. november 8-án. Ami közte történt, az egy élet regénye. Ennek az életnek egyik lehetséges és a szerző munkáit figyelembe véve újbóli értelmezése ez a mai, nagyszerű és gazdag kiállítás.

* Elhangzott a kiállítás megnyitóján. Az Egy élet regénye című kiállítás augusztus 31-éig látogatható Topolya Község Múzeumában.