Zenélés a kerthelyiségben

Lóci és zenekara Szabadkán, a VM4K-ban játszott, a közönség pedig önfeledten énekelt és táncolt

L. M.

2018. június 9., 00:02

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Lóci játszik a VM4K kerthelyiségében

A Lóci játszik a VM4K kerthelyiségében

Csütörtökön este Szabadkán, a Lóci játszik zenekar egy fergeteges, oldott hangulatú koncerttel úgymond felavatta a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ kerthelyiségét. Az együttes akusztikus műsort adott elő, Dobozy Ágoston zongorázott, Fülöp Bence gitározott, Fábián Tibor dobolt, a vajdasági származású Csorba Lóránt pedig énekelt, basszusgitározott és sokat táncolt. A közönség remekül szórakozott, együtt énekelték Lócival az ismert dalokat, a végén pedig visszatapsolták a zenekart. Lócit a koncertről és az új tervekről kérdeztük:

– Akusztikus műsorunkkal érkeztünk. Ezt ritkán játsszuk turnék alkalmával, de úgy gondoltuk, ezúttal érdekes lesz előadni, hamarosan ugyanis a teljes zenekarral fellépünk a Dombos Festen. Nem jöttünk teljes létszámban. Mi vagyunk a Lóci játszik kétharmada, két fúvósunk még hiányzik. Izgalmas nyár elé nézünk, azt hittem, nem igazán lesz nagyszínpados fellépésünk, ennek ellenére nagy örömünkre visszahívtak bennünket a VOLT fesztiválra, az orfűi fesztivál nagyszínpadán eddig fel sem léptünk, most pedig erre is sor kerül, de játszunk a Szigeten is. Nagyon sok koncertünk lesz, azt gondolom, hogy fontos kisebb helyekre is eljutnunk, ahol még nem jártunk és minél több helyen megmutatni milyenek vagyunk élőben. Eddig főleg az élő fellépésekre fókuszáltunk, turnébuszon pedig nem könnyű dalt írni, mert akkor a fellépésre koncentrálunk. Most már viszont az új élményekre építve készülünk új lemez kiadására. A Velencei-tónál egy ún. alkotótábort tartottunk és tizenegy dalt megírtunk. Ha minden jól alakul, az új lemez már tavasszal megjelenne. Nem szeretnénk elhúzni és nagyon megváratni a rajongóinkat. Addig is bemutatnánk néhány új dalt. Most egy fiatal producerrel, Závodi Marcellel dolgozunk, aki épphogy tizenkilenc éves, de egy zseni. A Lóci játszik hangzása egy kicsit más irányt vesz, de a mondanivalója ugyanaz marad – mondta a lapunknak Lóci.

A csütörtöki fellépés után a Lóci játszik pénteken Kecelre ment, ma, azaz szombaton Gyulán a Tankcsapda előtt lép fel a Kézműves Sörfesztiválon, vasárnap pedig Egerben.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap