2024. április 18., csütörtök

A kézműves sör új virágkora

Újvidéki, pancsovai és belgrádi sörfőzdék kínálják termékeiket
Igor Sulomar (Dávid Csilla felvétele)

Igor Sulomar (Dávid Csilla felvétele)

A mézárnyalattól a bronzig, szinte a rozsdavörösig terjed a legerősebb sör színe. Az íze bársonyosan krémes, utóíze pedig akár a keserű méz. A közmondás is úgy tartja, hogy aki a keserűt nem kóstolja, nem érdemes az édesre.

A hazai sörözők többségében mindeddig csupán néhány sörfajtával találkozhattunk, amelyeknek egytől egyig hasonlóan keserű az ízviláguk. Manapság azonban a vajdasági sörkedvelők sem panaszkodhatnak, hiszen van miből válogatni. Egyre többen készítenek errefelé is kézműves sört, főként újvidéki, pancsovai és belgrádi sörfőzdékben – tudtuk meg beszélgetőtársunktól, Igor Sulomartól, az újvidéki Craft Beer Store menedzserétől. A kézműves sör ötlete és hagyománya Amerikából származik, de hazánkban is egyre többen szánják el magukat arra, hogy saját kezűleg, akár otthonukban is elkészítsék kedvenc italukat.

– Megszaporodott a kézműves söröket készítő sörfőzdék száma az utóbbi öt évben Újvidéken és Szerbiában egyaránt. Több mint húsz új sörfőzde kezdte meg működését az elmúlt években. A kézműves sör főképp a fiatal generáció számára vált vonzóvá.

A sör forgalmazásának ötlete azért született meg, mert növekvőben van az újfajta kézműves italok iránti kereslet és a kínálat is Szerbiában. Vállalkozásunk főként a hazai sörfőzdék termékeit sorakoztatja fel, de megtalálhatók a kínálatban németországi, cseh, dán, belga, észt és más külföldi gyártók sörei is – mondta Igor Sulomar.

Josip vagy Broz legyen a mai sörválasztás? (Dávid Csilla felvétele)

Josip vagy Broz legyen a mai sörválasztás? (Dávid Csilla felvétele)

Citrusfélék, karamell, vanília, mangó, mandarin ízekben (Dávid Csilla felvétele)

Citrusfélék, karamell, vanília, mangó, mandarin ízekben (Dávid Csilla felvétele)

A kézműves sör főképp a fiatal generáció számára vált vonzóvá (Dávid Csilla felvétele)

A kézműves sör főképp a fiatal generáció számára vált vonzóvá (Dávid Csilla felvétele)

A nők mostanában az erősebb söröket kedvelik (Dávid Csilla felvétele)

A nők mostanában az erősebb söröket kedvelik (Dávid Csilla felvétele)

CSOKOLÁDÉS IS, MEG NEM IS

A sörök nem csupán helyben fogyaszthatók, a huszonnyolc féle csapolt sör közül mindegyiket árusítják elvitelre is. Napközben főként hazaviszik a vásárlók a korsókat és üvegeket, estefelé pedig a sörbolt kertjében telepednek le – tudtuk meg Igor Sulomartól.

 – A sörök világában két nagy csoport, az ,,ale” és a ,,lager” sörök egyaránt megtalálhatók az újonnan megnyílt sörözőkben. A felsőerjesztésű, vagyis az ale sörök számos lehetőséget rejtenek magukban, az élesztő működése során több íz és aromaanyag keletkezik a készítésük során. Az alsóerjesztésű, lager elnevezésű sörök nagyobb mennyiségben és hosszú időn keresztül készülnek, az előbbieket gyorsabban és kevesebb mennyiségben állítják elő – mondta el Igor Sulomar.

Igor Sulomar szerint az ale sörök közkedveltségének titka a kínálatban rejlik. Olyan sörfélék születnek ezzel a technológiával, amilyeneket a nagyobb sörgyárak nem dobnak piacra. Az úgynevezett kraft sörfőzdék ugyanis különböző ízű világos, sötét és vörös sört állítanak elő – citrusfélék, karamell, vanília, mangó, mandarin ízekben. Egy újvidéki sörfőzde pedig külön figyelmet szentelt a hölgyeknek, és különleges ízvilágú sörrel rukkolt elő. Sulomar tapasztalata szerint azonban az utóbbi időben a nők inkább az erősebb söröket kedvelik.

 – A komlóban rejlik a gazdag és változó ízvilág titka. Különféle komlók léteznek, Amerika, Új-Zéland, Ausztrália, Németország, a régióban pedig Szlovénia a legerősebb a komlótermesztésben.

Aromák nélkül, főként természetes alapanyagokat – mint amilyenek például a szárított gyümölcsök és füvek, likőrök – szirup formájában adnak hozzá a sörhöz. A csokoládé ízű sört valójában a komló és a maláta pörkölésével nyerik: a kakaó és a kávé íze keveredik, mert a komlónál hangsúlyossá válik a kakaó aromája. A belgiumi sörök között akad több olyan is, amelyek édeskés ízűek, mert ezekben több alkohol és maláta található – ecsetelte beszélgetőtársunk.

A NÉV KÖTELEZ

A névválasztás és a különleges grafikai megoldások adják tudtunkra, vagy legalábbis sejtetni vélik, milyen italt rejt a külső, vagyis a palack. Az elnevezések többsége a sörkultúrához és magához a komlóhoz fűződik. Néhány hazai sörgyártó- és sörnév, mint amilyenek a Gari, Birokrat, Frajla és a Kicoš, már egyfajta életérzésre, életvitelre, hangulatra utalnak. A Plutonijum név pedig az egyik legerősebb, 12 százalékos alkoholtartalmú sör. Az úgynevezett Razbeerbriga sörgyártó sokatmondó elnevezése végképp nem hagy kétségeket afelől, hogy milyen elvárásokkal üljünk le sörözni. A Jagodinka nevű sör, mint ahogy a neve is elárulja, eper ízű, de igen erős, 6,2 százalékos az alkoholtartalma.

ADJA A LEGJOBBAT!

– A sörbolt profiljának eleget téve igyekszünk minden olyan sört felsorakoztatni a polcainkon, amely megjelenik a piacon. Jelenleg több mint 150-féle palackozott és 28 fajta csapolt sör található a kínálatban, azzal a megjegyzéssel, hogy a csapoltsör-választékot folyamatosan változtatjuk, ugyanaz a sör sokáig nem marad nálunk. Négyfokos hőmérsékleten, a pincében tartjuk a csapolt sört, így nem romolhat el. Egy 20 literes hordó – ha érdekes a sör a látogatók számára – gyorsan, kb. 10 nap alatt elfogy.

Követjük az emberek reakcióit, érdeklődését, és ahhoz próbálunk igazodni. Olyan fajtákat forgalmazunk, amelyek máshol nem lelhetők fel. A hazai sörfőzdék mind kiváló összeköttetésben vannak, figyelemmel kísérjük az újabb termékek megjelenését. A hazai gyártók rendszeresen felkeresnek bennünket, hogy eladásra kínálják termékeiket – mondta Igor Sulomar.

Nem feltétlenül igaz manapság tehát a mondás, miszerint ahol bor nincs, ott a sörrel is meg kell elégedni. Jelenleg a kézműves sör újabb virágkora van kibontakozóban. A borhoz hasonlóan, a sör kapcsán szintén kialakult, hogy különféle ételekhez – rostélyoshoz, paprikáshoz – milyen sör párosítható. Az utóbbi években megkezdődött a sörfőzdék versenye is, a sör erőssége, vagyis alkoholtartalmának tekintetében. Beszélgetőtársunk elmondta, a vendégek gyakran azzal a kérdéssel állnak elő, szolgálják fel nekik a legjobb sörüket. A legjobb sör fogalma azonban mindenkinek mást jelent, nem mindegy, hogy keserű vagy édes-e az utóíz.