Háromezer éves királyfej-szobrocskát találtak Izraelben

Egy uralkodó fejének mintegy háromezer éves szoborábrázolására bukkantak régészek Izraelben - jelentette a Háárec című napilap honlapja

MTI

2018. június 10., 18:02

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A fején diadémot viselő, öt centiméteres nagyságú alkotás különlegesen ritka figurális ábrázolás, és a szakemberek szerint egy korabeli uralkodó vonásait hordozhatja.

A régészek szerint a lelet az i.e 9. századból való, és eddig soha nem került elő hasonló, a bibliai királyok korának valamely szakállas uralkodóját mintázó szobrocska, amely ráadásul kiváló állapotban maradt fenn, noha szakállának egy töredéke hiányzik.

Fotó:hirek.ma

Fotó:hirek.ma

A régészek abban bizonyosak, hogy királyt ábrázol a festett figura, de abban meglehetősen bizonytalanok, hogy melyik királyság mely királyát. A lelet tavaly került elő Izrael északi, libanoni határánál, Metula nevű városka közelében, ahol a Királyok könyvében is említett egykori Ábél-Bét-Maakát nevű város maradványait tárják fel.

Ezt a helyet már a tizenkilencedik században azonosították az archeológusok a település régi nevét megőrző Abil al-Kamh nevű arab falunál. Az i. e. kilencedik században ez a terület három királysággal volt határos: keleten a damaszkuszi székhelyű arámiakkal, nyugaton a Türosz nevű föníciai város földjeivel, délen pedig az izraeli királysággal, amelynek ebben a korban Szamária volt a fővárosa.

Fotó:hirek.ma

Fotó:hirek.ma

A különleges szobrocskát Jeruzsálemben az Izraeli Múzeumban fogják kiállítani.
A figurát üvegszerű fajanszból készítették, amelyet gyakran használtak az ókori Egyiptomban és a Közel-Keleten ékszerek, valamint kis emberi és állati alakok megformálására.

"Közel-keleti uralkodóként azonosításához kulcsfontosságú nyom volt igen érdekes frizurája" - nyilatkozta a régészek vezetője, a jeruzsálemi Héber egyetem tudósa, Naama Jahalom-Mak.
Haját vastag copfokban fülét betakarva hátrafogták, és egy csíkos arany diadémmal rögzítették a fonatokat.

Éppen úgy, ahogy az egyiptomi kortárs alkotók a szomszédos szemita közel-keleti népek hajviseletét ábrázolták.

Radiokarbonos kormeghatározással csak a századot tudták pontosan megállapítani, és így nem lehet tudni, hogy melyik i. e. kilencedik századi királyról mintázhatták a szobrocskát: Ben Hadad vagy Hazael Damaszkuszból, esetleg Ahab vagy Jehu Izraelből, netán Itobaal Türoszból, mind esélyes jelölt lehet, és mind szerepelnek a Bibliában.

Egyelőre azt sem tudják, hogy egy nagyobb szobor egy részletét, vagy önálló alkotást találtak-e, de tovább folytatják az ásatásokat, és remélhetőleg a jövőben sikerül majd megválaszolni a felmerült kérdéseket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap