2024. április 20., szombat

Tisza menti küldöttség Ópázován

A Magyarkanizsa Női Labdarúgóklub két – bíráskodással is foglalkozó – tagja, Kovács Izabella és Balázs Bettina június 5-én játékvezetői tanfolyamon vett részt a Szerbiai Labdarúgó-szövetség ópázovai edzőközpontjában.

A női játékvezetők számára meghirdetett egynapos képzésre, amely elméleti és gyakorlati részt is tartalmazott, Radivoj Muškinja, a Magyarkanizsa–Zenta–Ada községi labdarúgó-szövetség bírói testületének elnöke kísérte el a lányokat. „Nagyon vártuk már, hogy részt vehessünk ezen az eseményen, mivel eddig még egyikünk sem járt ilyen magas színvonalú képzésen. A megérkezéskor persze izgultunk egy kicsit, hiszen a megjelentek közül nem ismertünk senkit, de a reggeli eligazítás után, a futóedzés előtt már egy picit fel tudtunk engedni, beszéltünk is pár szót a többi lánnyal. A futóedzés után következett a pályán a tanfolyam gyakorlati része, melyen különféle meccshelyzeteket alakítottak ki az edzők, s nekünk ezek alapján kellett meghozni az ítéleteket. Itt Bettina segédedzőként tevékenykedett, én pedig főbíróként próbáltam helyes döntéseket hozni. Ezt a kb. másfél óráig tartó gyakorlati részt élveztük a legjobban, amit követett a tizenöt kérdésből álló írásbeli teszt, majd jött a videóelemzés, ahol több, mérkőzés közbeni vitatott szituációt elemeztünk a technika segítségével. Minden összegezve, pozitív tapasztalatokkal zártuk az Ópázován eltöltött napot, sok embert megismerhettünk, és szakmai szempontból is rendkívül hasznos volt számunkra ez a tanfolyam” – nyilatkozta lapunknak Kovács Izabella, aki a múlt hétvégén is főbíró volt a körzeti Szabadkai Ligában, ahol a 3:2-es hazai győzelemmel záruló Napredak–Sutjeska bajnokit vezette.