2024. március 29., péntek

Előadásokkal zárták az évadot

Két új produkciót mutatott be a szabadkai Népkör MMK Fabula Rasa Színjátszó Grundja

Az évad végére két új előadást tartogatott a szabadkai Népkör MMK Fabula Rasa Színjátszó Grundja. A csoport nem régi évadzárója tulajdonképpen két napig tartott. Az első napon a közönség a Vörösmarty Mihály műve alapján készült Csongor és Tünde bemutatóját tekinthette meg, Greguss Zalán rendezésében:
– A Csongor és Tünde sokáig készült. Ilyen hosszú próbafolyamatban még soha nem volt részem. Tavalyelőtt fogtunk hozzá és két évadon keresztül próbáltunk. Ennek az oka az, hogy a kis színjátszóink nagyon elfoglaltak és nehéz volt úgy összehozni a próbákat, hogy mindenki jelen legyen. A tavalyi évadzárón jeleneteket mutattunk be a készülő előadásból, azután néhány tag el is távozott. Akkor még úgy nézett ki, hogy semmi sem lesz belőle, de a közönséget már felcsigáztuk, a szülők is nagyon szerették volna látni az előadást, ezért tagtoborzót tartottunk. Új érdeklődők érkeztek, úgyhogy nagy örömünkre végre megtartottuk a bemutatót. Nagy tapsot kaptak a színjátszók, úgy érzem megérte, jól tettük, hogy nem adtuk fel. Izgalmas volt készíteni az előadást. A mű archaikus magyar nyelven, versformában íródott és szövegként kell elmondani. Ez a hivatásos színészeknek sem könnyű, nemhogy a gyerekeknek. A kiscsoportból jövőre négyen mennek át a nagycsoportba, de azért még játsszuk majd ezt az előadást az elkövetkező évadban – mondta Zalán.
A következő nap a közönség előbb a Ray Cooney műve és Ralbovszki Csaba rendezésében készült Páratlan párost nézhette meg – az előadásnak februárban volt a bemutatója –, egy nagyon rövid pihenő után pedig a szintén Greguss Zalán rendezte Van egy fekete ország című előadás munkabemutatóját:
– Eddig jutottunk el vele, mivel színészeink el voltak foglalva a Páratlan páros próbáival is. Izgultunk, de úgy érezzük, hogy jól sikerült. A Páratlan páros mellett, a Van egy fekete országgal is szerepeltünk az idei KSZFV-n. Ez a produkciónk a budapesti Krétakör társulat előadása alapján készült. Ez egy régebbi, több mint tízéves előadás. Sajnos élőben nem láttam, csak felvételen, de úgy gondoltam, érdemes vele foglalkozni. Jók a dalok, a szövegek, mi pedig hozzátettünk saját gondolatokat, a terveink szerint pedig még tovább bővítjük. Az előadás számos témakört vet fel, az eredeti Magyarországról szól, egyebek közt a választásokról, a doppingbotrányokról, a trágár beszédről, tulajdonképpen egyfajta társadalmi kritikát fogalmaz meg. A mi verziónkban maradtak a dalok, de saját jeleneteket is hozzáadtunk, ezáltal az előadás rólunk szól, illetve a fiatalokról és mindarról, ami őket foglalkoztatja a környezetükkel kapcsolatban – fejtette ki Greguss Zalán.
A Fabula Rasa a KSZFV mellett fellépett Nagykikindán is a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján és mindkét rendezvényen szépen szerepeltek:
– Elégedett vagyok a csoporttal, sőt kifejezetten büszke. Folyamatosan fejlődnek, sok díjat kapnak és többfelé érvényesülnek. Sajnos pénzforrások hiányában nehezebben jutunk el fesztiválokra, de a jövőben igyekszünk több rendezvényen is részt venni. A jövő évadra vonatkozóan több tervünk is van. Ami az általános iskolásokat illeti, különválasztanám az alsósokat és a felsősöket, mert nagy a különbség közöttük. Külön készítenénk előadásokat is és tovább bővítenénk a repertoárunkat. A kisebbekkel valószínűleg egy mesét állítunk színpadra, a nagyobbakkal szóba hoztuk a Semmi című művet is. Emellett véglegesítjük a Van egy fekete országot és megtartjuk a bemutatót. Novemberben lesz tízéves a Fabula Rasa, ezt egy gálaműsorral szeretnénk megünnepelni, amelyre meghívnánk az eddigi összes, több mint száz tagunkat, de még azelőtt alkalmi műsort készítünk a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából – tudtuk meg Zalántól.