2024. április 19., péntek

A nagyváros kihívásai

Nyári táborok júliusban – A szünidő legszebb élményei Bácskossuthfalván

Az idén is várja táborlakóit az Ady Endre Művelődési Központ és a Szabadidő-szervezők Egyesülete, ezúttal július 7-e és 14-e között áll majd sátorerdő a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola udvarában.

A tavalyi tábor egyik hűsítő pillanata, amelynek részesei voltak a bácskossuthfalvi tűzoltók is (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A tavalyi tábor egyik hűsítő pillanata, amelynek részesei voltak a bácskossuthfalvi tűzoltók is (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az Ügyesség és Készségfejlesztő Játék tábor, a MIT tábor és a Kamasz tábor több szekcióban zajló foglalkozásai évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. Besnyi Szabolcs táborvezetőtől megtudtuk, hogy szabad hely szinte már alig maradt az idei vakációra, ezért ha valaki még szeretné felhőtlen szórakozással, ámde hasznos tapasztalatokat szerezve tölteni a nyarát, az minél hamarabb jelentkezzen a táborok internetes elérhetőségén.

– Az idén „A nagyváros” a keretmese. A gyerekek számára azt próbáljuk meg tanulságosan és viccesen bemutatni, ahogy egy falusi ember elmegy a nagyvárosba, és ott különféle kihívásoknak kell megfelelnie. A kamasz táborban viszont a város sötét oldala is előjön, így például a maffia vagy az alvilági bűnözés. Erre épül majd a dekorációnk, és a játékok, valamint az esti vetélkedők egy héten át, amin keresztül akár egy évnyi élményben is részesülhetnek a gyerekek – hallottuk a táborvezetőtől.

Az idén mintegy 70 fiatal szervező ügyel majd a gyerekek biztonságára. Besnyi Szabolcs elmondta, hogy továbbra is várják azoknak az önkéntes érdeklődőknek a jelentkezését, akik szeretnének részt vállalni a szervezésből.

– A feltétel a betöltött 19. év, és hogy részt akarjon venni a feladatok elvégzésében. A jókedv a tapasztalatok szerint mindig adva van, és azokra is átragad a pozitív hangulat, akik adott esetben nem úgy érkeznek. A szervezők számára is zajlik egy felkészítő tábor július első vasárnapjától, abban arról hallhatnak, hogyan kell bánni a gyerekekkel, a csoportvezetőknek milyen biztonsági és baleset-megelőzési feladataik lesznek. Illetve ez alatt a hat nap alatt készítjük el a tábor elemeit, a dekorációt. A tábor előttre és az idejére a szervezőknek is irányoztunk elő programokat, úgyhogy gyakorlatilag ők maguk is táborozókká válnak. Erre az idén azért is dolgoztunk rá egy kicsit erősebben, hogy a szervezők a tapasztalatoknak köszönhetően még több lendületet és friss energiát hozzanak magukkal – nyilatkozta Besnyi. Többéves tapasztalat, hogy a foci és az önismereti tábor a két legnépszerűbb csoport, amire a leghamarabb betelnek a helyek, de a hipp-hopp és a fitnesz foglalkozások, illetve az íjászat is közkedvelt, vagy akár a makettcsapat is.

– A nyári táborok további újítása a Kamasz táborok résztvevőit érinti leginkább. Az eddigi elvárásunk az volt, hogy lázadóként viselkedjenek a tábori „rendszerrel vagy kormánnyal szemben”, és jobb és szervezettebb alternatívákat kínáljanak fel a már meglévők helyett. Az idei év koncepciója inkább a tőzsdézés, vagyis a játékokon szerzett pontokkal tudnak majd tovább „ügyeskedni”, és akár megtöbbszörözni az addig elért eredményt. Vagyis a hagyományos pontszerző rendszerünkben lesz változás, ami „forradalmasíthatja” a tájékozottsági, erő- vagy gyorsasági játékainkban szerzett eredményeket – hallottuk a táborvezetőtől, aki elmondta még azt is, hogy az aki bővebben szeretne tájékozódni a részletekről vagy szeretné kitölteni a jelentkezési ívet, megteheti a www.taborok.net honlapon.