2024. április 16., kedd

Markó: Rossz, ha nemzetállamok alakulnak ki

Nem szabad elhitetni az erdélyi magyarokkal, hogy az ő sorsuk nem Romániában dől el, és tévedés azt remélni, hogy Magyarország építhet úgy nemzetállamot, hogy mindeközben Románia teljesen nyitott, multikulturális országgá válik – nyilatkozta a budapesti 168 óra hetilapnak Markó Béla, aki azt szeretné, ha az erdélyi magyarok figyelme nem fordulna el Bukaresttől Budapest felé. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke szerint ugyanis az, ami Bukarestben történik, százszorosan jobban hat az életükre, mint az, amiről az idei magyarországi választási kampány szólt.

Interjújában azt javasolta, hogy az anyaországi pártok látogassanak el Erdélybe (de ne csak kampányidőszakban), mert a határon túli magyarok helyzete ma sem rendezett. Erről pedig jó lenne Magyarországon mindenkivel, akinek beleszólása van a közéletbe, együtt gondolkodni.

Az RMDSZ-ben inkább az egyenlő politikai közelség elve érvényesül, hiszen ha az erdélyi magyar politikai vezetők szóba állnak egy másik magyarországi párttal, az nem a hűtlenség, hanem az erdélyi magyarság jól felfogott érdeke miatt történik. Ehhez azt is hozzáfűzte: „Kockázat, ha az erdélyi magyarok figyelme túlságosan Magyarország felé irányul. Ez nem is lenne baj, ha nem jelentené azt, hogy arra meg nem figyelünk, ami Romániában történik. Nem szabad elhinni, hogy nincsen szükségünk a román költségvetési támogatásra, mivel a mi adónk is benne van a román állami költségvetésben, és nekünk is visszajár az.”

A határon túli magyarok szavazati jogáról kifejtette: szerzett jogról van szó, negatív üzenet és rossz retorika arról beszélni, hogy azt el kellene venni. Elvenni ezt a jogot „minden szempontból helytelen. Nem beszélve arról, hogy nincs semmiféle realitása” – szögezte le.

Orbán Viktor magyar kormányfő beiktatási beszédére reagálva elmondta: nem hiszi, hogy Európában nemzetállamok fognak kialakulni. Ha igen, az az erdélyi magyaroknak rossz. (Orbán szabad nemzetállamok szövetségeként képzeli el Európát.)

„Ha valaki azt hiszi, hogy Magyarország építhet úgy nemzetállamot, hogy közben Románia teljesen nyitott, multikulturális országgá válik, az téved” – közölte Markó, megjegyezve, hogy riasztja, ha valaki nemzetállamot akar építeni. Szerinte ez puszta retorika, és azt megvalósítani ma már nem nagyon lehetséges.

Elmondta: a romániai magyarságnak és az RMDSZ-nek is arra kell törekednie, hogy Románia decentralizált legyen, és megerősödjenek az önkormányzatok, mert nem szabad saját magunkat kitenni egy olyan jövőnek, amelyben az államfő jóindulatán múlik a kisebbségek sorsa. Szerinte a határon túli magyarokon egy gazdasági együttműködés is sokat segítene. Ami viszont talán a mi szempontunkból fontos lenne, a magyar–román párbeszéd, az nem jött létre – mondta.