2024. március 19., kedd
A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (14.)

Indul a nagy versenyfutás

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

Mint előző számunkban jeleztük, másnap tényleg megjött a következő telefonjelentés a választási kampány további fejleményeiről. Lapunk ezt 1968. június 16-i számában közölte. Íme:

– Ne adjuk el a forradalmat szavazócédulákért. A parlament nem lehet a miénk, csakis a burzsoá-diktatúra intézménye – hangzott el többek között a Latin-negyedben keletkezett Forradalmi Mozgalom nevű szervezetnek a Mutualitében rendezett nagygyűlésén. „A harc folytatódik. Vessünk véget a megtorlásoknak” – áll a falragaszokon és röpcédulákon. „De Gaulle szabadon engedte cinkosát, Salant, de a mi megjelenésünket betiltja” – írta hatalmas cím alatt az Action. Mindez azonban már a szavak és nem a tettek birodalmába tartozik... De egy romantikus korszak ismét letűnt. Maradnak a szavazócédulák. Beszéljünk a választásokról.

A JELÖLTEK

A választásokra legelőször is a jelöltek számának némi megnövekedése jellemző, még inkább a jelöltek átcsoportosulása, a hagyományos csoportokon kívül állók meglehetősen tömeges jelentkezése. Jövő vasárnap 470 képviselőt választanak. (A tengeren túli területek 17 mandátumáért ötven-egynéhány jelölt küzd, de ezeknek a politikai hovatartozása kevésbé érdekes, nem is lényeges, ezért velük nem foglalkozunk.) A mandátumokért nem kevesebb mint 2328 jelölt indult. Közülük 68 tegnap éjfélig nem tudta vagy nem akarta letenni az 1000 frankos kauciót, és így számuk 2260-ra csökkent. A tavalyi „normális” parlamenti választásokon 2190 jelölt indult, de közülük 54 még a szavazás előtt visszalépett.

A pártok és politikai csoportok közül egyedül a Kommunista Párt állított jelöltet minden körzetben. A KP ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy minden fronton meg kell küzdenie az ellene indult hajszával és a kommunista választóknak – akik oly nagy szerepet játszottak a válságos napokban – lehetőséget kell nyújtani, hogy saját jelöltjeikre szavazzanak. A következő legnépesebb csoport a Köztársaság-védelmi Szövetség nevet viselő gaulle-ista párt 462 jelölttel. Nyilvánvalóan taktika, hogy a párt az idén nem állított jelöltet minden körzetben, mint ahogy tavaly tette. Előre egyengeti ugyanis a szövetségkötés útját egyes centrumista és jobboldali csoportokkal – nyilvános vagy hallgatólagos megállapodás alapján –, hogy együttes erővel küzdjenek az eddigi képviselők újraválasztásáért. Hasonló megfontolások alapján – az egyes baloldali csoportokkal kötött megállapodás értelmében – kevesebb jelölttel indul a Baloldali Szövetség is, a tavalyi 412 helyett 400-zal...

A JELSZAVAK

A választási jelszavak megfogalmazásában bizonyos bizonytalanság tapasztalható, mintha a poitikusok nem éreznék eléggé, hogy a megváltozott helyzetnek milyen jelszavak felelnek meg. A propaganda-hadjáratnak másik jellegzetessége épp ellenkezően nyilvánul meg, mint ahogyan az ember egy ilyen nagy megrázkódtatás után várná. A franciák eddig példátlan méretű, tömegességében és hevességében egyaránt egyedülálló mozgalommal fordultak a De Gaulle-rendszerrel szembe, a rendszer hosszú hetekre teljesen tehetetlen volt, a gaulle-isták most mégsem védekeznek, hanem támadnak, mindenki más pedig védekezésre rendezkedik be.

Legelőször is védekezik a Kommunista Párt, méghozzá a jobboldal és a szélsőbaloldal felé egyaránt. Waldeck-Rochet, a párt főtitkára, választási tv-beszédében és a hét elején tartott nagygyűlésen azt válaszolta a gaulle-isták vádjára, hogy a kommunisták a hatalom megkaparintására akarják kihasználni a nép hangulatát, hogy a KP az egyetlen francia párt, amely nem akar egymagában a hatalomra kerülni, hanem csak el akarja foglalni helyét egy demokratikus kormányban. A szélső baloldal vádjára, hogy a párt nem állt elég erélyesen a tömegek mellé, pedig ezt a választ adta: – Mi elvetjük és visszautasítjuk a demagógiát és az Egyesült Szocialista Párt körül tömörült ultra balcsoportok provokációit, harcolunk azok ellen, akik maoizmust, anarchiát és trockizmust hirdetnek. Mi, kommunisták nem vagyunk kalandorok.

A kommunisták védekezését a helyzet diktálta, az, hogy úgyszólván minden párt és csoport egész választási propagandája ellenük folyik. A Centrum és a Baloldali Szövetség erőtlen érvelése annál szembetűnőbb gyengeség. Duhamel, a Centrum vezére, alig tudott többet mondani, a már elcsépelt szólamnál, hogy a franciáknak nem a gaulle-isták és a kommunisták között kell választaniuk. Mitterrandnak, a Baloldali Szövetség vezérének már több érve volt. Ő is érvelt ugyan a „harmadik úttal”, azt állítva, hogy szövetségére szavaznak mindazok, akik nem akarják, hogy az ország két táborra szakadjon. A gaulle-ista választási propaganda semlegesítésére azonban ehhez még hozzátette, hogy tévednek azok, akik visszaélnek a trikolórral, a nemzet hősi halottai sokkal szentebbek, semhogy egy párt propagandájának eszközévé alacsonyítsák őke.

Ehhez utólag most még csak annyit tennénk hozzá, hogy a parlamenti választást De Gaulle pártja fölényesen megnyerte, még az előző évi „rendes” parlamenti választáson szerzettnél is több képviselőhöz jutott. Akkor ugyanis 293 képviselője vol. A rendkívüli – kétfordulós, 1968. június 23-án és 30-án tartott – választásokon pedig 354-et szerzett, a választók viszont keményen bűntették a Francia Kommunista Pártot. Ellene szavaztak azok is, akik őt hibáztatják a forradalomért és a vele járó bonyodalmakért, meg azok is, akik úgy vélték, hogy elárulta a forradalmat. Így a pártnak 73 képviselőjéből csak 34 maradt.