2024. március 28., csütörtök

Bemutatkoznak a vajdaságiak is

Boldizsár Ildikó nyitja meg az idei könyvünnepet a szegedi Dugonics téren

Szegeden, húsz helyszínen, százharminc programot kínál az olvasás szerelmeseinek a 89. Ünnepi Könyvhét és a 17. Gyermekkönyvnapok városi rendezvénysorozata. A könyvünnepet Boldizsár Ildikó író, mesekutató nyitja meg június 7-én.

Június 11-éig könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják az érdeklődőket a könyvünnep szokásos központi helyszínén, a Dugonics téren, de lesznek programok a Somogyi-könyvtárban és a kávéházakban is, ahol reggeltől késő estig kínálják majd a legfrissebb olvasni valókat. Az önkormányzat az idén is 3 millió forinttal támogatja a könyvhét programjainak megszervezését, ezenkívül most is kétmillió forinttal hirdette meg azt a könyvtámogatási pályázatot, amelynek keretében az idén kilenc mű részesül a város könyvkiadási támogatásából, valamint odaítélik az Év könyve díjat is.

A könyvhét hivatalos megnyitóját június 7-én délután fél 5-kor rendezik a Dugonics téren, amelyen Boldizsár Ildikó író, mesekutató szól majd az olvasókhoz. Ekkor adják át az Év könyve díjat, valamint az önkormányzat könyvkiadási támogatásait is. Öt nap alatt Szeged vendége lesz többek között Oravecz Imre, Darvasi László, Trócsányi László, Görög Ibolya és fellép Dinnyés József daltulajdonos is. A szombat hagyományosan a szegedi írók napja, június 9-én délelőtt 10 órai kezdettel a Dugonics téren felállított színpadon Hász Róberttel, Bogoly József Ágostonnal, Tandi Lajossal és Békési Imrével beszélget Veszelka Attila író.

A Szegedhez kötődő írók, költők múlt évi írásaiból ad válogatást a Szegedi Horizont 2018 című antológia több mint húsz folyóirat közlése nyomán. A kötetet a szegedi városháza dísztermében mutatják be június 6-án, szerdán 18 órakor.

Az ünnepi könyvhéttel párhuzamosan rendezik meg a 17. Gyermekkönyvnapokat, ezért a legkisebbeknek is számos programmal kedveskednek a szervezők. Június 8-án, pénteken délután a városháza dísztermében tartják a gyermekkönyvtár egész éves olvasásnépszerűsítő játékának eredményhirdetését, amelyen megkoronázzák a tizedik Könyvkirályt. A koronát annak a szegedi diáknak a fejére helyezik fel, aki az elmúlt évben a legtöbb könyvet olvasta el. A Belvárosi Mozi pedig ezt követően Mesehétvégét szervez, amelyen gyermekfilmekkel várják a szegedieket.

Az országban isegyedülállóhonlapotfejlesztettekkiaz Ünnepi Könyvhétre Piri Ildikó vezetésével a szegedi könyvtárosok: http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/. A dinamikus oldalon nemcsak a programokra lehet keresni, hanem szerzők, helyszínek és dátum alapján is gyorsan megtalálhatók a több mint 130 eseménnyel kapcsolatos részletes tudnivalók. Az okostelefonon és tableten is működő oldal idei újítása, hogy 1930-ig visszafelé is meg lehet keresni az adatokat a könyvhét szegedi történetéről.

Június 10. (vasárnap) 18 órakor a Dugonics téri színpadon Balázs Attila Szökés a bolhacirkuszból, Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva (második könyv) című kötetekről Virág Zoltán irodalomtörténész beszélget a szerzőkkel, majd 19 órakor a Grand Caféban (Deák F. u. 18.) bemutatkozik a zentai zEtna irodalmi portál és könyvkiadó. Balázs Attila Szökés a bolhacirkuszból, Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva (második könyv), Lennert Móger Tímea Homo labilis, Szögi Csaba pedig Kismadár a csontketrecben című kötetéről beszél, Fehér Kálmán Csókai breviárium című könyvét pedig Beszédes István mutatja be.