2024. március 29., péntek

Semmivel sem pótolható

Az európai fenntarthatósági hét fókuszában a víz

A Szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat az európai fenntarthatósági hét alkalmábó hétfőn Víz a fenntartható fejlődésért elnevezéssel szervezett konferenciát, amelyen a víz jelentőségére, valamint az észszerű vízgazdálkodásra hívták fel a figyelmet.

A speciális oktatói jármű nagy érdeklődést váltott ki a gyermekek körében (Fotó: Gergely Árpád)

A speciális oktatói jármű nagy érdeklődést váltott ki a gyermekek körében (Fotó: Gergely Árpád)

Az európai fenntarthatósági hét minden évben május 30-ától június 5-éig tart. A Városháza dísztermében hétfőn megrendezett konferencia védnöke Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke volt. A vendégeket Bunford Tivadar köszöntötte, őt követően Gligor Gellért, a Vízművek folyamatmenedzsere tartott előadást, majd pedig Majda Adlešić, a Duna-régió Vízügynöke projekt-koordinátorának prezentációját tekinthették meg az összegyűltek.

A konferencia után Szabadka főterén sor került a Vízállomás elnevezésű, speciális oktatói jármű bemutatására, amely iránt az előadásokon jelenlévő első osztályos gyermekek rendkívül nagy érdeklődést mutattak.

– A konferencián, melynek témája a Víz a fenntartható fejlődésért, a víz jelentőségére és mérhetetlen fontosságára hívjuk fel a figyelmet – mondta Bunford Tivadar. – A víz nélkülözhetetlenségéről és arról a hatalmas értékről szólnék, ami létünk alapját képezi, a földi élet elképzelhetetlen nélküle. A tiszta víz semmi mással nem pótolható, az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele. Számos olyan ország van, ahol az édesvíz mindennél többet ér. A vizet meg kell őriznünk utódainknak, ezért is nagyon fontos, hogy megfelelően gazdálkodjunk vele. Szabadka város felelősségteljesen gondoskodik a víz és az ivóvíz állapotáról, rendkívül bonyolult rendszerekkel oldja meg a nyers víz kitermelését a föld alatti forrásokból, hogy azt európai minőségű normáknak megfelelő ivóvízzé alakítsa át, minőségét állandóan ellenőrizve, a tiszta vizet eljuttatva a fogyasztókhoz.

Gligor Gellért többek között a vízzel való takarékoskodásra hívta fel a figyelmet.

A konferencia védnöke, Bunford Tivadar a víz jelentőségéről beszélt (Fotó: Gergely Árpád)

A konferencia védnöke, Bunford Tivadar a víz jelentőségéről beszélt (Fotó: Gergely Árpád)

– Nagyon fontos, hogy a környezetvédelmi tudat vezéreljen mindenkit, hogy a víz egy lassan megújuló energiaforrás, a pótlása sokkal hosszadalmasabb, mint amennyi idő alatt elhasználunk egy bizonyos vízmennyiséget. Állandó harc folyik a vízpótlás és a fogyasztás között, és nap mint nap a fogyasztó győzedelmeskedik a vízrétegek kiaknázásában. Szabadkán szavatolni tudjuk a megfelelő mennyiségű és minőségi vizet, állandó jelleggel van munkánk és feladatunk – mondta Gligor Gellért a média képviselőinek.

Ma a környezetvédelmi világnap alkalmából 8, 10 és 12 órakor az előre bejelentkezett polgárok megtekinthetik a Vízművekben, hogyan történik a vízkitermelés, a nyers víz megtisztítása, ugyanakkor betekintést nyerhetnek a szennyvíztisztító működésébe is.