Az óbecsei Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben kezdett el néptáncolni, énekelni. A közös táncból és énekből házasság, majd közös néptáncoktatói és koreográfusi munka következett. Vajdaság-szerte vezetnek csoportokat, legutóbb az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben (PSMK) megtartott Kőketánc énekesnépigyermekjáték- és néptáncvetélkedőn remekeltek összesen 12 csoporttal, ezek közül az óbecsei PSMK keretében működő Csiperke táncegyüttes kiemelt arany minősítést kapott, az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület különdíjban részesítette Károlyi Egont és Fenyvesi Zénót, a Csiperke tagjait, a Cseszák házaspár pedagógiai és koreográfiai különdíjat érdemelt ki a fesztiválon nyújtott összteljesítményért, az óbecsei kultúrkör néptáncműhelye pedig a kiemelt arany, a négy arany és egy ezüst minősítés mellett az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület jóvoltából jutalomként részt vehet a jövő évi Táncháztalálkozó Aprók bálján. Cseszák Balázzsal és Cseszák Korcsik Anikóval második otthonukban, az óbecsei kultúrkörben beszélgettünk.
Hogyan és mikor kezdtetek el néptánccal foglalkozni, és mióta tanítjátok a magyar népi kultúrát?
Cs. B.: – Én beleszülettem ebbe a világba. A szüleim Szabadkán jártak iskolába, az ottani Népkörben kezdtek el néptáncolni, és amikor Óbecsére kerültek, az itteni fiatalokat is próbálták ebbe bevonni. Az általuk vezetett próbákra mi, gyerekek is eljártunk. Aztán pár év szünet következett, majd amikor az óbecsei kultúrkörben megindult a néptáncoktatás, én is csatlakoztam a csapathoz. Ez 2000-ben történt, akkor már szakavatottabb néptáncpedagógusok oktattak, én emellett néptánctáborokban, képzéseken is igyekeztem felvértezni magam tudással.
Cs. K. A.: – Nekem nem volt ilyen családi hátterem. 1995-ben tartott a PSMK tagtoborzást, akkor indult a gyerekcsoport. Már a következő évben vetélkedőkre – Szólj, síp, szólj!-ra, Kőketáncra – készültünk. 2000-ben már Balázzsal együtt jártam a nagycsoportba, és két évre rá érkezett az első felkérésünk Törökbecséről, ahol egy tanítónőnek segítettünk az oktatásban. Így kezdődött a mi közös tanításunk. Az akkor megalakított Csalogató táncegyüttes idén ünnepelte 15 éves fennállását.
Hány helyen foglalkoztok jelenleg gyerekekkel?
Cs. K. A.: – Vajdaság-szerte több kultúregyesületnek is segítünk. Heti szinten összesen tizenkét együttest oktatunk Óbecsén, Péterrévén, Szenttamáson és Törökbecsén, de a bánáti szórványba – Magyarcsernyére, Magyarittabére, Tamásfalvára – is ellátogatunk havi rendszerességgel. 16–18 tánccsoporttal foglalkozunk, emellett énekcsoportokat, szólistákat, olykor zenészeket is felkészítünk. A legfiatalabb táncosunk – Matyi fiunk – 3 éves, a legidősebbek pedig már végzett egyetemisták és szülők, de volt olyan csoportunk is hosszú ideig, amely a táncos gyerekek szüleiből verbuválódott.
A közös táncból, énekből házasság és közös munka lett. Mi a szereposztás a tanításban?
Cs. B.: – Igyekszünk mindenben közösen dönteni, kikérjük egymás véleményét. Anikó jobban odafigyel az öltözködésre, a viseletre, a zeneválogatást, a táncokat együtt választjuk ki és tanítjuk be, a koreografálásból viszont nekem jut a nagyobb feladat.
A Ricsaj Népművészeti Találkozó megszervezése a ti nevetekhez fűződik. Milyen indíttatásból hívtátok életre?
Cs. B.: – 2004-ben Törökbecsén indítottuk el ezt a rendezvényt. Úgy láttuk, hogy a gyerekeknek kevés alkalmuk van a föllépésre, ezért gondoltuk azt, hogy a helybéli és a többi vajdasági gyereknek is teremtünk lehetőséget nemcsak a bemutatkozásra, de a néptánccal, a hagyományápolással való találkozásra is. Ebben a korban ők nagyon fogékonyak, minden iránt érdeklődnek, és ezt ki kell használni, helyes irányba lehet őket terelni, ezért egész napos gyerekfoglalkozásokkal, táncházakkal, műsorokkal igyekszünk elnyerni az érdeklődésüket. Amikor már nagyobb rendezvénnyé nőtte ki magát a Ricsaj, áthoztuk Óbecsére is. Az idén lesz 15 éves, és ha sikerülnek a terveink, akkor ebben az évben már négy helyszín fog a Ricsajnak otthont adni.
Tíz éve Cika ide párom címmel könyvet is kiadtatok. Hogy született meg, és mi a tartalma?
Cs. K. A.: – Annak idején mi is elindultunk a Vajdaságba kihelyezett táncművészeti főiskolára. Ott a népi gyermekjáték tantárgy keretében kaptuk azt a feladatot, hogy saját környezetünkben gyűjtsünk gyermekjátékokat. Olyan sok anyagot találtunk, hogy könyv lett belőle.
Cs. B.: – Mi azóta is foglalkozunk gyűjtéssel. A budapesti Magyar Néprajzi Társaság minden évben hirdet gyűjtési pályázatot, amelyen én minden évben részt veszek. Eddig négy-öt ilyen anyagom született, ezeket kiválóra minősítették. Óbecsén igazán gazdag gyűjtések születtek eddig, mert rajtunk kívül mások is foglalkoznak ezeknek a kincseknek a feltárásával.
Mi jellemzi a Cseszák-féle táncoktatást? Mire helyezitek a hangsúlyt?
Cs. B.: – Szerintünk nem elsősorban versenytáncosokat kell nevelni, nem a profi felé hajló tánctudás a lényeg, ennél sokkal fontosabb az, hogy megszerettessük a gyerekekkel a néptáncot, a népzenét, és ezáltal a magukénak érezzék a magyar népi kultúrát. Ha ezt a szeretetet megalapozzuk bennük, jönni fognak majd a kiemelkedő eredmények is, amire a csoportjaink produkciói a bizonyíték. E mögött a magabiztosság mögött viszont szigorú alázat, örökös tanulás, valamint kölcsönös tisztelet és szeretet van, ami miatt felnéznek ránk a táncosaink.
Milyen célok foglalkoztatnak most benneteket?
Cs. B.: – Óvodásoknak szóló programokat – foglalkozásokat, koncerteket, interaktív műsorokat – is szoktunk készíteni, ezenfelül más néptáncot, népzenét népszerűsítő programokat is szervezünk. Most például egy olyan táncházsorozatot szeretnénk elindítani, amelyben a néptáncos gyerekek szülei is részt vehetnek, mert erre is van igény.
Mit üzentek annak a szülőnek, aki most fontolgatja, hogy beírassa-e a gyerekét néptáncra?
Cs. B.: – A magyar népi kultúra elsősorban azért fontos szerintünk, hogy általa mindenki megtalálhassa a helyét a világban, és kialakuljon a saját kis világa is. Kiskorukban roppant fogékonyak a gyerekek mindenre, ilyenkor kell nekik a népzene, a néptánc szépségét is megmutatni. Ha megtalálják magukat ebben a közösségben, olyan egészséges felnőttekké válnak, akik minden téren megállják majd a helyüket, hiszen a magyar kultúra és néphagyomány ismerete az élet kihívásaival szemben magabiztosságot nyújt és helyes utat mutat.
Cs. K. A: – Mi a próbákon túl is gyakran töltjük együtt a szabadidőnket, közös pizzasütésre, bulizásra, filmnézésre, beszélgetésekre is időt szakítunk, ezért jó kis közösséggé kovácsolódnak a néptáncosaink, énekeseink. Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy csoportjainkban évről évre szaporodnak a táncosok. Aki egyszer elkezd táncolni – hacsak egyéb kötelességek útjába nem állnak –, nem hagy fel vele soha.
CSIPERKE TÁNCEGYÜTTES
A Csiperke táncegyüttes az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felsős korosztályú néptánccsoportja. Tagjai kiskoruk óta, több éve foglalkoznak már néptánccal, és évről évre új tájegység tánc- és népzenei anyagába mélyednek bele. Dunaföldváron fesztiváldíjat nyertek. A tavalyi Interetno fesztiválon kiemelt arany minősítést és az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület fődíját vehette át, az egri Szederinda nemzetközi gyermek-, ifjúsági és felnőtt-néptáncfesztiválon pedig Nívódíjat érdemeltek ki. Az idei szegedi Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon kiemelt arany minősítést kaptak, valamint felléphettek a gálaműsorán is. Legutóbb a Kőketánc énekesnépigyermekjáték- és néptáncvetélkedőn vehettek át kiemelt arany minősítést, a két legjobb táncosnak járó díjat Fenyvesi Zénó és Károlyi Egon vehette át, és az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület különdíját is kiérdemelték. A tánccsoport tagjai fiúkórusként (Csörögi) és leánykórusként (Csincsele) is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a népzenei vetélkedőkön, vonószenekar formában is kiválóan szerepelnek, és szólistaként is kaptak már díjakat.
