A hagyomány él és élni akar

Látványos felvonulással kezdődött rendezvénysorozat, amelynek előestéjén a helyi színházteremben nagy sikerrel mutatták be Keszég Ákos, Boldizsár Csaba, Szabó Annamária, a Fokos zenekar és a Tiszagyöngye népdalkórus közös, Törökkanizsa község népzenei hagyatéka című nagylemezét.

A díszfelvonulást követően a kastélyparkban felállított színpadon a himnuszok elhangzása után előbb dr. Sóti János plébános mondott áldást, majd dr. Radovan Uverić, Törökkanizsa község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.

– Nagyon örülök annak, hogy ma sok fiatalt láthatok itt, hogy láthatom ennek az ünnepnek a szépségét, a kultúra sokszínűségét és azokat a különbözőségeket, amelyek összekötnek bennünket, valamint azt is, ami mindennek az alapját képezi, a toleranciát és az együttélést, amelyek évszázadokon át összekötötték Vajdaság és Szerbia népeit. Mindennek az egyik legszebb bizonyítéka a Durindó és a Gyöngyösbokréta, amelyet már több mint fél évszázada megrendeznek itt, Szerbiában. A magyar nemzeti kisebbség egyik legnagyobb ünnepe országunkban az egyik legkiválóbb bizonyítéka a két ország és a két nemzet barátságának

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke köszöntőjében kifejtette, ezekben a napokban a törökkanizsaiak szíve hevesebben dobog, hiszen már jó ideje mindenki az ünnepre készül, ahogyan fogalmazott, azért, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg a legnagyobb délvidéki néptánc- és népzenei szemlét, azért, hogy jó házigazdák lehessenek, és hogy tanúbizonyságot tehessenek a bánáti vendégszeretetről.

Vasárnap szikrázó napsütésben folytatódott Vajdaság legnagyobb népzenei és néptáncos eseménye. A Gyöngyösbokrétát követően a Durindó sorakoztatta fel Törökkanizsán a népzene kedvelőit és művelőit több helyszínen. A máskor oly csendes park, a templom, a könyvtár, az iskolák és a színház környéke megtelt élettel és zsongott már kora délelőtt, amikor elkezdtek özönleni az emberek a hársfák városába. Fél egykor ünnepélyesen felvonultak a résztvevők a Szent György-templomig, ahol az ünnepi áhítat a fesztivál résztvevőinek és lobogójának megáldásával kezdődött. Ezt követően, miközben a kastélyparkban kirakodók kínálták nem mindennapi, saját kezük igazán értékes termékeit, a színházban megnyitották a XLII. Durindót

– Példát szeretnénk mutatni a kétkedők számára, hogy nincsenek elérhetetlen célok, hogy vannak csodák, amelyekhez csak az kell, hogy higgyünk bennük, mondhatnám azt is, hogy csak az lehetetlen, amiről mi magunk mondunk le. Rendezvényünk megszervezése, a lázas szervezőmunka, az apró sikereink jelentette öröm mind-mind olyan lépés, amellyel közelebb kerülünk a kitűzött célhoz. Azt szeretnénk, ha minden mozzanat, amely köréje fűződik, példaként lebegne minden közösség előtt szerte Vajdaságban, mindenütt, ahol hozzánk hasonlóan kisebbségben él a magyarság – hangsúlyozta Újhelyi Nándor hozzátéve, ezekben a napokban mindenki felidézheti azokat a pillanatokat, amikor a 2008-as politikai változásokat követően a helyi magyar közösség valódi politikai képviseletet kapott a törökkanizsai önkormányzatban.

– Előbb kívülről szemléltük a színház épületét, hogy aztán az egyik kisebb öltözőben kapjon helyet nagy múltú művelődési egyesületünk, aztán alig egy évtized múltán városunk egyik legszebb épülete a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székháza lett, a mi büszkeségünk, ma pedig már ünnepi díszben tündököl a felújított színházterem is. Annak idején puszta álomként lebegett előttünk, hogy egyszer talán Törökkanizsa lehet a házigazdája ennek a fesztiválnak, ám végül sok más akkor megfogalmazott elképzeléssel, céllal együtt mára ez is megvalósult. Közösségünk lelkes tagjai egy emberként sorakoznak fel azért, hogy az illatozó hársfák városában mindenki otthon érezhesse magát, hogy a bánáti vendégszeretetet még sokáig emlegessék, általa öregbítve Törökkanizsa hírnevét – emelte ki Újhelyi Nándor, aki beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikerességéhez, majd leszögezte, csak egymásba kapaszkodva, összezárva lehet haladni, és Törökkanizsa is csak így tud továbbra is csodára képes közösség maradni.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára levélben köszöntötte a Durindó és a Gyöngyösbokréta résztvevőit, kiemelve, a vajdasági magyar kulturális élet egyik legrangosabb fesztiválja évtizedek óta nyújt teret és lehetőséget arra, hogy a délvidéki magyarság évente összegyűljön zenei és táncos anyanyelvének megünneplésére.

– A Gyöngyösbokréta ötvenöt, a Durindó negyvenkét éve hívja össze a néphagyomány déli őrzőit, hogy összegyűjtött kincseiket, gyönyörű viseleteiket, valamint a magyar népzene és néptánc terén felhalmozott tudásukat bemutassák közösségük örömére és okulására. A nemzeti összetartozás napjához közeledve kiemelt jelentőségű ez a kétnapos rendezvény. Ez a fesztivál, amely a zenés-táncos népi kultúra különleges, de minden magyar számára érthető nyelvén segít a vajdasági magyaroknak megélni a nemzeti önazonosságot és egységet. Az elődöktől örökölt hagyományt nem törhette meg Trianon, és az azóta eltelt évtizedek sem gyomlálhatták ki teljesen. Örömöt és reményt nyújt mindannyiunk számára, hogy van utánpótlás szerte a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában is. A hagyomány él és élni akar, és sokan vagyunk, akik nemcsak halljuk a hívó szót, de követjük is az utat – írta levelében Potápi Árpád János.

Kisimre Árpád, a Fesztiváltanács elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy 1931. augusztus 20-án Budapesten került sor az első Gyöngyösbokrétára, amelyen a történelmi Magyarország minden vidékéről megjelentek a hagyományőrző csoportok.

– 1936-ban Gomboson útjára indult a mi Gyöngyösbokréta mozgalmunk is. S bár 1944-ben megszűnt a budapesti rendezvény, és ezt megelőzően nálunk is abbamaradt, a délvidéki gyöngyösbokrétás falvaknak 1969-ben sikerült újjáéleszteniük és azóta is életben tartaniuk. Tamaskó Józsefnek és társainak köszönhetően él és évről évre épül, gyarapodik a vajdasági Gyöngyösbokréta. 1931-ben még senki nem gondolta, hogy ez egy olyan alapkőletétel lesz, amelyre a néptáncosok, koreográfusok nyolcvanhét év után is építhetik gondolataikat a színpadra szerkesztett néptáncról, táncművészetről. A vajdasági Gyöngyösbokréta ötvenötödik alkalommal ünnepel ma Törökkanizsán. Ünnepe és seregszemléje ez a délvidéki néptáncegyütteseknek, és ünnepük a létszámukban sajnos fogyatkozó, de erejükben megtörhetetlen délvidéki magyar közösségeknek, amelyeknek tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a táncegyütteseik és művelődési egyesületeik minél színvonalasabb és hitelesebb művészeti munkát végezzenek – fogalmazott Kisimre Árpád, leszögezve, a vajdasági néptáncmozgalom az elmúlt két évtizedben egyenrangú partnere lett az anyaországinak, majd hozzátette, az, hogy a kétnapos rendezvénynek idén csaknem háromezer résztvevője van, jól bizonyítja a népművészettel foglalkozó délvidéki közösség erejét.

A megnyitóünnepség után a harmincöt fellépő csoport tagjai mutatták be produkcióikat, amelyek mellett a szervezők több kísérőprogrammal is készültek a látogatók számára, akik egyebek mellett a vajdasági gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedők legeredményesebb résztvevőinek produkcióit is megcsodálhatták. Az est programját a kastélyparkban felállított színpadon a Zagyva Banda különleges hangulatú népzenei koncertje, a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvarában pedig a Fokos zenekar és Zagyva Banda közreműködésével lezajlott, hajnalig tartó táncház zárta.