2024. március 28., csütörtök

A lehetőségek tárháza

Vajdasági látogatáson az osztrák gazdaklub tagjai

Ausztria belgrádi nagykövetségének szervezésében tegnap a tartományi kormányba látogatott az osztrák mezőgazdasági termelők klubjának küldöttsége Christian Brawenz, az osztrák szövetségi idegenforgalmi minisztérium nagykövetségi megbízottjának vezetésével. Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint Vladislav Krsmanović és Mladen Petković illetékes segédtitkárok fogadták a vendégeket, és ismertették a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság pályázatait és intézkedéseit. A találkozó elsődleges célja a tapasztalatcsere volt.

– Bemutattuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel előmozdítjuk a vajdasági termelők munkáját, valamint a vidékfejlesztési törekvéseinket. Külön hangsúlyt helyezünk az öntözőrendszerek, a jégvédelmi hálók, valamint az elemi csapások elleni védőfelszerelések kiépítésére és a fóliasátras termelés népszerűsítésére, ezenkívül támogatjuk a gyümölcs-, növény- és zöldségtermesztők, valamint az állattenyésztők munkáját. A negyven évnél fiatalabb gazdálkodók, a női termelők és a nehezebb körülmények között mezőgazdasági termeléssel foglalkozó személyek munkájához jelentősen hozzájárulunk – emelte ki Ótott Róbert.

Mladen Petković illetékes segédtitkár a vendégekkel ismertette Vajdaság természeti adottságait.

A szépszámú küldöttséget Ótott Róbert, Mladen Petković és Vladislav Krsmanović fogadta (Fotó: Dávid Csilla)

A szépszámú küldöttséget Ótott Róbert, Mladen Petković és Vladislav Krsmanović fogadta (Fotó: Dávid Csilla)

– Vajdaság Európa egyik jelentősebb gabonatermő vidéke. Az agrárpolitikának köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk az állattenyésztésre, valamint a gyümölcs- és zöldségtermesztésre. A mezőgazdaságban rejlő lehetőségek tárháza igen széles. Vajdaság előnye abban rejlik, hogy jó minőségű a termőföldje – tette hozzá Mladen Petković.

A küldöttség tagjai számos kérdéssel fordultak az titkárság képviselőihez. Érdekelte őket, milyen irányba halad a biogazdálkodás Vajdaságban, milyen mértékben használják fel a megújuló természeti erőforrások nyújtotta lehetőségeket, és hogy milyen irányba fejlődnek a biogázüzemek.

– Ezen a téren előrelépés tapasztalható Vajdaságban. A köztársasági és a tartományi kormány azon munkálkodik, hogy az említett ágazatokat folyamatosan fejlessze – mondta Ótott Róbert.

A osztrák mezőgazdasági termelők klubja egyike a legidősebb ilyen szerveződéseknek Ausztriában, és 125 éves múltra tekint vissza. Több mint 200 tagot számlál, mindannyian a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén tevékenykednek. A küldöttség tagjai is meggyőződtek arról, hogy a termőföld kiváló minőségű Vajdaságban. Hangsúlyozták, hogy a témák, amelyekről az illetékes titkárság beszámolt, számukra is igen aktuálisaknak számítanak. Hozzátették: Vajdaság minden téren megállja helyét az európai piacon.