2024. április 19., péntek

Tisztelet a kamera mestereinek

Sandro Miller fotóin John Malkovich kaméleonként alakul át– A kiállítás Budapesten, a Műcsarnokban volt látható

Sandro Miller bő három évtizede meghatározó alakja az amerikai fotográfiának. Sztárok fényképésze, akinek divat- és reklámmunkái számos híres nagy cég kampányát fémjelezték, művészi projektjeit eddig kilenc albumban adta közre. Közte és Malkovich között hosszú évekkel ezelőtt munka- és baráti kapcsolat szövődött, nemcsak fényképeket, de már több kísérleti kisfilmet is készítettek együtt.

A most bemutatott projekt gondolata 2013-ban született meg. Sandro tizenhat évesen találkozott Irving Penn munkáival, és azonnal tudta, hogy fotográfus lesz. Főként autodidakta módon képezte magát, az alapot a fotóművészet kánonjához tartozó nagy művészek albumainak tanulmányozása jelentette számára. Ezekkel a képekkel sajátította el a kompozíció, a fény és a portrékészítés művészetét. Harminc évvel később, háta mögött olyan neves megrendelőkkel, mint a Forbes, a GQ, az Esquire, az American Express, a Coca-Cola és a BMW, Sandro a világ legjelentősebb reklámfotósai között tudhatta magát.

A Malkovich Malkovich Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek a Sandróra mély hatást gyakorolt fotográfiákat mutatja be, melyek között megtalálható Irving Penn Truman Capotéról készített képe, Bert Stern fotói Marilyn Monroe-ról, Dorothea Lange felvétele egy menekülő anyáról, Robert Mapplethorpe puskás önarcképe, Annie Leibovitz ikonikus alkotása John Lennonról és Yoko Onóról, Diane Arbus egy kézigránátot tartó kisfiút megörökítő klasszikus képe vagy Richard Avedon portréja egy méhektől hemzsegő méhészről. Ezeken a fotókon John Malkovich, akit a 21. század egyik legnagyobb amerikai színészeként tarthatunk számon, kaméleonként alakul át: hol Albert Einstein, hol Che Guevara, hol John Lennon vagy Andy Warhol képét ölti magára. Malkovich bámulatos átváltozóképességének és Sandro fotóművészeti látásmódjának köszönhetően a Malkovich Malkovich Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek két zseniális alkotó élvezetes játéka lett. Sandro így nyilatkozott Malkovichról: „John a legbriliánsabb és legproduktívabb ember, akit ismerek. Zsenialitása páratlan. Bármilyen hangulatot vagy ötletet pillanatok alatt magáévá tesz, és szinte a szemem előtt alakul át azzá a karakterré, akire gondoltam.”

Az amerikai fotográfus, Sandro Miller John Malkovichcsal együtt újrajátssza, újrarendezi legkedvesebb képeit. Élő színház lesz a végeredmény, és ismerve ezt a világot, tudom, mennyire összművészeti teljesítmény egy-egy előadás, egy-egy jelenet is, ahogy itt is, a jelmeztervezők, az öltöztetők, a sminkesek, fodrászok, asszisztensek, kellékesek, világosítók, végül a színész és a rendező közös erőfeszítése lesz a kép. Minden kép egy új előadás, amelyben a forrás egy-egy olyan fotóművész képe, akinek munkássága előtt Sandro Miller tisztelegni kíván.