2024. március 28., csütörtök

A Durindó is sokakat hívott Törökkanizsára

Gergely József felvétele

Gergely József felvétele

Míg szombaton közel ezer néptáncos, csoportvezető, oktató mutatta be a koreográfiáját, több mint harminc magyar lakta település harmincnégy együttese örvendeztette meg a jelenlevőket, vasárnap két helyszínen százhúsz énekcsoportot, zenekart, hangszeres vagy énekes szólistát nézhetett meg az érdeklődő közönség a Durindón.

Törökkanizsán fél egykor ünnepélyesen felvonultak a résztvevők a Szent György templomig, ahol az ünnepi áhítat a fesztivál résztvevőinek és lobogójának megáldásával kezdődött. Ezt követően, miközben a kastélyparkban kirakodók kínálták termékeiket, a színházban megnyitották a XLII. Durindót.

A megnyitón Kovács Magdaléna, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kisimre Árpád, a Fesztiváltanács elnöke mondott ünnepi köszöntőt, ezt követően pedig két helyszínen mutatták be a tudásukat és adták tovább a népzenét kedvelők és művelők Törökkanizsán, ahol a záró akkord volt a Bodor Anikó-díj eredményhirdetése és átadása, továbbá a fesztivál lobogójának ünnepélyes átadása a jövő évi házigazdának.

Ennek eredményeképp a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület szervezi a redezvényt 2019-ben. A Bodor Anikó-díjat pedig az óbecsei Botra Férfikórus nyerte meg vasárnap este Törökkanizsán a Durindón.