2024. április 20., szombat

A tervezettnél is gyorsabb az építkezés

A jövő év második feléig elkészül a Vajdasági RTV új székháza – Hamarosan megkezdik a felszerelések beszerzését is

A Vajdasági Rádió és Televízió készülő épületének munkálatait tekintette meg szerdán Igor Mirović tartományi kormányfő, Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és Miodrag Koprivica, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatója.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A látogatás során, a tartományi kormányfő, aki egyben az építkezési bizottság elnöke is, kiemelte, hogy a munkálatok a tervek szerint haladnak, és a Vajdasági RTV épülete 2019 második feléig elkészül.
– Elégedett vagyok a Vajdasági Rádió és Televízió új épületének munkamenetével. Az építkezés a tervezett ütemben, sőt még annál is gyorsabban halad. A beruházási tervet közösen készítettük el a köztársasági kormánnyal és Újvidék önkormányzatával. Szándékunk az, hogy bebizonyítsuk, képesek vagyunk az 1999-es NATO-bombázás idején lerombolt épület helyén egy újat létrehozni – hangsúlyozta Mirović.
Elmondása szerint a jövő év második felétől már az új épületből sugározzák a Vajdasági Rádió és Televízió adásait szerb, valamint 15 kisebbségi nyelven. Miloš Vučević polgármester elmondása szerint, várhatóan a nyáron vagy kora ősszel írják alá a szerződést a munkálatok második fázisának beindításához, és hamarosan a Vajdasági RTV visszaköltözik régi címére.
– Mindazt amit elterveztünk, a határidőn belül megvalósítjuk. Az új épület beruházásait továbbra is támogatja a köztársasági és a tartományi kormány. Az önkormányzat még az idén elkészíti a műszaki tervdokumentációt, valamint a szükséges eszközöket a tereprendezéshez, a parkolók, az utak, a közvilágítás megteremtéséhez. Egy reprezentatív létesítménynek nézünk elébe, amelyet nemcsak a médiaház alkalmazottjai, hanem a közszolgálati műsorok fogyasztói is megérdemelnek. Elégedettek és büszkék vagyunk erre a közös vállalkozásra, amelyben részt vesz a szerb kormány, a tartományi kormány, Újvidék önkormányzata és a Vajdasági RTV – mondta a polgármester.
Miodrag Koprivica, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatója köszönetét fejezte ki a tartományi kormányfőnek és a polgármesternek, hogy gondot viselnek a létesítmény kiépítéséről, munkamenetéről, az ötlettervtől egészen az épület megépítéséig.
– Már az épület újjáépítésének gondolata is arról tanúskodott, hogy felismerték a vajdasági polgárok szükségletét a közszolgálati tájékoztatás iránt. Hálásak vagyunk az eddigi segítségért. Az ország 36 millió eurót biztosított különböző formában a létesítmény megépítéséhez, ami valljuk meg, még egy európai országban, hát még Szerbiában, sem kis összeg. A munkálatok kivitelezője gyorsan és hatékonyan dolgozik, reméljük, hogy a határidőket továbbra is betartják – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Elmondása szerint, fél évvel ezelőtt létrehoztak egy szakértői bizottságot, amely egy hónap múlva elkészíti a javaslatot a felszerelés beszerzéséhez.
– A modern létesítmény a legkorszerűbb berendezést igényli. A régi felszerelésnek csak a húsz százalékát hozzuk majd át a készülő épületbe, a többit pedig újonnan szerezzük be. Párhuzamosan dolgozunk a felszerelés beszerzésén is, hogy a tartományi kormányfő által meghirdetett határidőt mindenféleképpen betartsuk – mondta Miodrag Koprivica.