2024. március 29., péntek

A színészek játszottak, a nézők kérdeztek

Az Úr nevében című produkció rendhagyó nyílt próbáját tartotta meg a KDSZ, a bemutató június 16-án lesz

Hétfőn este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Az Úr nevében című előadás nyílt próbájára került sor. A belépés díjtalan volt, cserébe a résztvevők számítottak a közönség véleményére. Az előadás tulajdonképpen a Passport-trilógiát kíséri és valamelyest az Ördög és Európa folytatása, amelynek decemberben volt a nyílt próbája. Az Úr nevében című produkció egyebek közt a kereszténységgel és az iszlámmal, az európai demokráciával, a férfiak és nők helyzetével, az elfogadással és gyűlölettel foglalkozik, szókimondón, olykor szellemesen, nem mellőzve a közhelyeket, sztereotípiákat sem. Eljátszadozva a szavakkal, a KDSZ meghatározása szerint ez „egy politikailag brutálisan inkorrekt előadás”, Urbán András rendező azonban arról szólt, hogy lehetne akár „verbálisan textuális oralitás” is, akárcsak korábban az Urbi et Orbi című előadása esetében. Az Úr nevében szereplői Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Nagyabonyi Emese.
A nyílt próba után a közönség kávé, tea és teasütemények mellett lazíthatott, majd pedig kérdéseket tehetett fel az előadással és a témájával kapcsolatban. A beszélgetésben a rendező és a színészek mellett Gyarmati Kata dramaturg és Vedrana Božinović mozgáskoordinátor is részt vett. A nézők először is dicsérték az előadást és a színészek játékát, ugyanakkor arra is kíváncsiak voltak, hogy az alkotók milyen kutatásokat végeztek és hogyan állt össze az előadás szövege. Ezek után kérdéseket és gondolatokat fogalmaztak meg az iszlám és keresztény vallásgyakorlás ütközéséről, a szabályokról, a szigorról, az erkölcsösségről, az emberi jogokról, a nők helyzetéről, a demokráciáról és Európa jövőképéről. Az alkotók a napokban megfontolják a hallottakat, az előadás végleges verzióját pedig június 16-án, a bemutatón, egyben a KDSZ évadzáróján tekinthetik meg a nézők.