2024. április 20., szombat

Ünnepelt Bácskossuthfalva

Vankó-Basa Lenke és a Sloboda tekecsapat a falu idei díjazottjai

Szombaton a helyi Ady Endre Művelődési Központ szakcsoportjai, óvodás és iskolás gyerekek fellépésével, meg grillpartyval ünnepelték Bácskossuthfalván a település napját.

A Kossuth-parkban felállított szabadtéri színpadon száznál is több gyerek mutatta be tánc- és énektudományát, szavalatát, közben pedig a park árnyas fái alatt ínycsiklandozó illatok szálltak fel, a helyi közösség által biztosított közel ezer adag hús sült, baráti társaságok rostélyoztak kitűnő hangulatban.

A helyi közösség tanácsának díszülésén, melyen tartományi, önkormányzati tisztségviselők is jelen voltak, és Kislinder Gábor, Topolya polgármestere, valamint a magyarországi testvértelepülések: Karcag, Kunmadaras és Jászkisér küldöttsége is megtisztelte jelenlétével, Seffer Attila tanácselnök átadta az évenként kiosztásra kerülő díjakat: Bácskossuthfalva plakettjét ezúttal Vankó-Basa Lenke erdélyi származású iparművész, nyugdíjas tanár kapta hagyományápoló tevékenységéért, a faludíjat pedig az idén 40 éves Sloboda tekecsapat érdemelte ki.

A két hétvégét felölelő, hétfőn záródó falunapi rendezvénysorozat gazdag sport és művelődési programmal várta a helybelieket és az erre az alkalomra haza látogatókat.

Az első hétvégén volt koronglövő verseny, horgászverseny, falunapi teketorna, kispályás focitorna, íjászverseny, a nyugdíjasok is sporttalálkozót szerveztek a falunap alkalmából, és a többszörös véradókat is köszöntötte a Vöröskereszt községi szervezete. Emellett a fiatalok számára is szerveztek zenés estet és ingyenes színházi előadás is volt.

Vasárnap motoros felvonulást tartottak a faluban, és átadták Motocross-pályát, hétfőn pedig nyílt történelemóra keretében az iskola diákjai íjászokkal kiegészülve a régi téglagyár területén megelevenítették a Pozsonyi csatát. A program része évek óta az iskolában megtartott májusi koncert is, melyen a zeneiskola diákjain kívül Bácskossuthfalva legeredményesebb tanulói kapnak elismerést.