2024. április 19., péntek
TEKE-VILÁGBAJNOKSÁG

Szép város Kolozsvár!

Zavarkó Vilmos más dimenzióban űzi ezt a sportágat

Azt már hírül adtuk, hogy a Kolozsvárott befejeződött egyéni felnőtt korosztályú teke-világbajnokságon Szerbia eddig még nem jegyzett sikert ért el, mert a hét megszerezhető aranyéremből négy ennek az országnak jutott, s ez főleg Zavarkó Vilmosnak köszönhető, aki minden lehető elsőséget besöpört ezen a megmérettetésen. Az óbecsei fiatalember az egyénit például úgy nyerte meg, hogy minden ellenfelét a maximális különbséggel (4:0) múlta felül, s csak a sprintszámban szorították meg, de végül azt is könnyen oldotta meg. Vili ezzel újfent bebizonyította, hogy jelenleg nincs nálánál jobb tekéző a világon, hiszen hathatós közreműködésével a zólyombrézói Sport keretében BL-t is nyert, s az idényt a lehető legfényesebb módon fejezte be.

Nem kell elfeledni azonban, hogy a női kombinációs arany is szerb kezekbe került Jasmina Anđelković 890-es világcsúcsa révén, itt kell megemlíteni az utánpótlást is, amely 9 érmet szerzett Kolozsvárott.

Ha így nézzük, Vojko Pavlović új szövetségi kapitány a lehető legjobb módon mutatkozott be a tekesport élén, a vb helyszínén pedig az a pletyka járta, hogy Miloš Ponjavić eddigi kapitány a jövőben a német válogatottat vezeti majd.

A felnőtt-vb végső éremtáblázata: 1. Szerbia (4-0-1), 2. Horvátország (1-3-3), 3. Németország (1-2-0), … 5. Magyarország (0-1-1).