Tervezzünk ügyesen!

Amikor az évi szabadságunk optimális eltöltésének kérdése felmerül, kétségkívül jól meg kell fontolnunk, hogyan tudnánk a leghatásosabban kipihenni az egész éves robotot, és persze nem érdemes az utolsó pillanatig halogatni a döntést, majd határozatlanul tekingetni, amikor végre elérkezett a várva várt nap, s egy nagyot legyintve végül otthon maradni… Persze ez is egy megoldás, az otthoni pihenés, mindazonáltal, tapasztalataim szerint, nem biztos, hogy a legmegfelelőbb. Mert hogy ugye nem árt ilyenkor magát az otthont is „kipihenni”. Amikor ugyanazon tárgyak és emberek vesznek körül bennünket, valahogy nem nagyon akar sikerülni a kikapcsolódás. Ideig-óráig még nagyon is jólesik egy-egy remek könyvvel, filmmel visszavonulni szobánk magányába, ám néhány nap elteltével rájövünk, hogy – bár a munkahelyen ábrándozva másképpen képzeltük –, most már jó lenne valami mást is csinálni.

Aki olyan szerencsés, hogy a lakhelye közelében található valamilyen folyó vagy tó, ennek partján pedig táborozásra alkalmas terület, annak áthidaló megoldásként persze az itt eltöltött szabadság is remek lehet. Kinek-kinek gusztusa szerint, nekem például a nyüzsgő és zajos üdülőtelepek helyett sokkal inkább kedvemre való a vadkempingezés – nem egy alkalommal töltöttem el például napokat vagy akár heteket a Tisza egy-egy holtága mellett. Sátor, földbe ásott, kövekkel körberakott tábortűzhely, bográcsállvány, tárcsa, némi elemózsia és itóka, vízpart, madárdal, békakurutty... mi kell még? Akár egymagamban, akár néhány szerettem társaságában rendkívüli módon tudom élvezni a robinsoni körülményeket.

Kamaszkoromig egyértelműen a tengerparti nyaralásra esküdtem, aztán egy idő után valahogy felszívódott eme szenvedélyem. Persze azóta megváltoztak ezek a helyek is – és kétségkívül magam is. Sterilebbek lettek, áraik az egekbe szöktek, kánikula itthon is van… meg aztán a tömegnyomor sem vonz túlságosan. Akkor már ehelyett – kisebb költségért – sokkal inkább választanám a hegyvidékek csendjét, patakjaik csobogását, árnyas erdőik hűvösét. (Persze íróként nem egyszer alkotásra is kihasználom az évi szabadságomat, ez a miliő pedig arra is kitűnően alkalmas.)

Az utazás mint nyári kikapcsolódás szintén nem utolsó a listámon; itt csupán arra érdemes ügyelni, hogy ne akarjunk egyszerre túl sokat markolni, mert a végén még azon kapjuk magunkat, hogy itt az idő ismét munkába állni – miközben még ki sem pihentük ezt a pihenést… Véleményem szerint a legkiválóbb megoldás, ha kinézünk magunknak egy bázist, aztán onnan spirális vagy sugaras irányban, de akár keresztül-kasul körbe lehet bóklászni a környéket. Egyik legemlékezetesebb nyaram az volt, amikor ellátogattam egy mezőkövesdi barátomhoz, ahol eleve idilli a környezet, aztán innét – időnként hazalátogatva, megpihenve – végigbarangoltuk Magyarország északi borvidékeit a Börzsönytől a Tokaj-hegyaljáig. Nem kergetett bennünket senki, kóstolgattunk, jókat beszélgettünk út közben, olyan helyeket is érintve, mint például Hollókő vagy egy tipivel és indián izzasztókunyhókkal is rendelkező tanya valahol a Mátra rejtekén – kétszeresen is spirituális volt tehát ez a pompás körutazás.

Ha már itt tartunk: úgy vélem, rendkívül fontos, hogy ne más szervezze meg helyettünk túráinkat, nyaralásainkat, kirándulásainkat. Akár már télen, behúzódva a jó meleg szobába, előkaphatjuk a térképet, és elkezdhetjük mi magunk megtervezni a nyári programot. Nem utolsósorban ez már magában remek kikapcsolódás! Ami számomra mégis a legizgalmasabb fűszernek számít egy nyaralásban, az bizony a spontaneitás. Középiskolás és egyetemi éveim alatt minden nyáron kerékpártúrára mentünk néhány barátommal Magyarország különböző régióin végigtekerve. És itt aztán nem történt semmiféle előre tervezés-szervezés: egyszerűen csak kitűztük az indulás napját és a helyet, ahol majd első éjszakára letáborozunk; ennyi. Utána mindenhol annyi ideig maradtunk, ameddig jólesett, míg ki nem aknáztuk az ottani lehetőségetek, aztán amikor úgy éreztük, másnap jó lenne továbbállni, este bontottunk egy palack bort, átlapoztuk az autóstérképet, és odaböktünk valahova. Persze olcsó bolti kaján éltünk, aludtunk parkokban, galériaerdőkben, vonatállomásokon, járdán vagy a híd alatt… aprópénzből kijött az egész pompás kaland. Hja, mindez a ’90-es években kezdődött – a nincstelenség pedig kreativitásra készteti az utazót is. Kétségkívül életem legizgalmasabb nyarai voltak ezek.

Ami viszont szomorú, hogy a pénztelenség bizony sokakat arra kényszerít, hogy még a szabadságuk alatt is alkalmi munkát vállaljanak. Hogy ezt a jelenséget kivesézzük, legalább még egy cikkre volna szükség… Viszont – amellett, hogy eddig is adtam néhány tippet, hogyan nyaraljunk olcsón – annyit azért még elmondanék, hogy akár a szezonális munkába is csempészhetünk némi kalandot és egzotikumot. Mi lenne például, amennyiben az itthoni cirokszedés helyett elutaznánk Spanyolországba narancsot szüretelni? Nagyobb lóvé, kellemesebb környezet… hm?