2024. április 18., csütörtök

Megnyílt a 63. Sterija Játékok

A június 3-áig tartó nemzetközi színházi fesztiválon a nemzeti drámák kategóriában kilenc előadás vetélkedik

Szombaton este Újvidéken 63. alkalommal nyitotta meg kapuit a Sterija Játékok. A fesztivált, melynek idei versenyprogramjában kilenc előadás szerepel, Nebojša Bradić színházi rendező nyitotta meg, aki beszédében a hivatásos és a kommerciális színházak közötti különbözőségekre tért ki. Mint elmondta, a piacorientált gondolkodásmódnak köszönhetően sajnos érzékelhető, hogy a két színház közötti határvonal mind inkább elhalványul. Ennek ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kommerciális színház nem létezhetne a hivatásos színház és a tehetséges színészek nélkül. „A színház örök és halhatatlan. A benne dolgozó művészek jönnek-mennek. Jól tudta ezt Branko Gavella is, aki az első Sterija Játékokat megnyitó beszédében elmondta: tudatában vagyok annak, hogy egyesek a múltbeli, mások a jelenlegi és jövőbeni érdemeik miatt vannak itt. A Sterija Játékok mindig is az a fesztivál volt, amely felfedte, mi volt fontos tegnap, mi a fontos ma, és mi lesz fontos holnap.”

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Az ünnepélyes megnyitót követően a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán a boszniai Szerb Köztársaság Banja Luka-i székhelyű Nemzeti Színházának Švajcarska című előadását láthatta a közönség, amelyet Petar Mihajlović írt és Milan Nešković rendezett.

Az idei Sterija Játékokra Boško Milin szelektor kilenc előadást válogatott be a nemzeti drámák kategóriájába. A már említett, szombaton bemutatott előadáson, és a belgrádi Nemzeti Színház és a Bitef Teátrum vasárnap színre vitt Carstvo nebesko című, Jernej Lorenci rendezte színdarabon kívül további hét színjáték vetélkedik. Ezek a közvetkezők: a Kokan Mladenović rendezte Jami distrikt, Milena Bogavac művét a belgrádi Bitef Teátrum, a tivati Művelődési Központ, a szegedi MASZK egyesület és az újvidéki Think Tank stúdió mutatja be ma, hétfőn 20 órakor a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán; Maša RadićMina ĆirićNeda Gojković és Galina Maksimović közös műve, amely az …I ostali címet viseli és Stevan Bodroža rendezett, a belgrádi Vuk Stefanović Karadžić Művelődési Intézet viszi színre kedden 19 órakor a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán; Ognjen Obradović Hajka na vuka című műve, a Nataša Radulović rendezte darabot a šabaci színház mutatja be szerdán 19 órakor az Újvidéki Művelődési Központban; Aleksandar Jugović Utopljena duša címet viselő műve, amelyet Boban Skerlić rendezett és a belgrádi Drámai Színház művészei visznek színre szerdán 21 órakor a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán; Tijana Grumić Kepler 452-B című műve, amelyet Jug Đorđević rendezett és a vranjei Bora Stanković Színház színészei mutatnak be csütörtökön 19 órakor az Újvidéki Színházban; a Branislav Nušić művén alapuló A gyászoló család, amelyet szintén Milan Nešković rendezett és az oroszországi Fjodor Volkov Teátrum visz színre pénteken 19 órakor a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán, valamint az užicei Nemzeti Színház előadása, a Stevan Vraneš írta, Nemanja Ranković rendezte Svedobro, amelyet szombaton 19 órai kezdettel nézhetnek meg az érdeklődők a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán.

A Krugovi címet viselő, a versenyprogramba nem tartozó nemzetközi előadások keretében a közönségnek a régió színházaiban bemutatott darabokat lesz alkalma megtekinteni.

Kedden 21 órakor a Szerb Nemzeti Színház Jovan Đorđević Színpadán Mata Matišić Ljudi od voska című műve Januš Kica rendezésében, a zágrábi Horvát Nemzeti Színház előadásában kerül bemutatásra, pénteken 21.30-kor a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán Kristijan Novak Črna mati zemla című műve Dora Ružđak Podolski rendezésében a zágrábi Ifjúsági Színház előadásában, valamint szombaton 21 órakor szintén a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán Dušan Jovanović Zid, jezero című műve Miloš Lolić rendezésében a ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámaszínház előadásában lesz látható.

Versenyen kívül csütörtökön 21 órakor a Szerb Nemzeti Színház Kamaraszínpadán bemutatják Puskás Zoltán rendezésében az Ilustrovana enciklopedija nestajanja című darabot, amelynek szövegét Božidar Knežević írta, és amely az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és a Sterija Színház koprodukciójában jött létre.

Vasárnap, június 3-án a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović Színpadán 20 órai kezdettel ünnepélyes keretek között átadják a fesztivál elismeréseit, ezt követően Zoran Pešić Sigma Ulica usamljenih automobila című, a Sterija Játékok drámaíró versenyének 2017-ben díjnyertes darabját láthatja a közönség, Đurđa Tešić rendezésében, a niši Nemzeti Színház előadásában.

Az előadásokat öttagú zsűri értékeli: Maja Mirković jelmeztervező, Tanja Šljivar és Branislava Ilić drámaírók, Ksenija Krnajski rendező és Novak Bilbija színész.

A fesztivált számos kísérőprogram gazdagítja: jelmez-, maszk- és bábkiállítás, színpadi dizájn témájú szimpóziumok, Nikola Džafo Vacsora egy nyúl részére című kiállítása, könyvbemutatók és kerekasztal-beszélgetések a versenyprogram előadásairól stb.