2024. március 28., csütörtök

Újragondolják Koszovó elismerését

Szerbia és Ghána jövőre ünnepli diplomáciai kapcsolatainak hatvanadik évfordulóját
Ghána és Szerbia jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóját (Fotó: Beta)

Ghána és Szerbia jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóját (Fotó: Beta)

Ghána még fontolóra veszi Koszovó függetlenségének az elismerésével kapcsolatos döntését – jelentette ki Aaron Mike Oquaye parlamenti elnök ma Belgrádban, miután Maja Gojković szerb házelnökkel folytatott megbeszéléseket. Úgy fogalmazott, amint visszatér Ghánába, megkéri az államfőt és a külügyminisztert, hogy még egyszer gondolja át a Koszovó függetlenségének elismerésével kapcsolatos korábbi döntést. Arról is szólt, hogy országa szeretné élénkíteni a kapcsolatokat Szerbiával azokon a területeken, amelyeken az el nem kötelezett országok idejében sikeresen együttműködtek, például az egészségügyben. A ghánai parlament vezetője ugyanakkor abban is reménykedik, hogy az országok közötti együttműködést újabb területekre is ki lehet terjeszteni. Szeretné, ha Szerbia olyan témakörökben járulna hozzá a ghánai társadalom fejlődéséhez, amelyekben maga már nagy tapasztalatokkal rendelkezik, így például a nők politikai helyzetének megerősítése terén. Gojković annak a véleményének adott hangot: Ghána és Szerbia hagyományosan jó kapcsolatokat ápol egymással, viszont minden szférában megvan a lehetőség ezeknek az elmélyítésére.

A találkozót követően Gojković beszámolt arról is, hogy szó volt a Belgrád és Pristina közötti párbeszédről, továbbá arról, hogy milyen veszélyeknek van kitéve a szerb kulturális és vallási örökség a déli tartományban. Mint mondta, Szerbia és Ghána jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóját, de a mostani volt az első magas szintű államközi találkozó a két ország között.